Álláshirdetés

 Hosszas, legmélyebb szinteket elérő vergődésemben eljátszottam azzal a gondolattal, mi lenne, ha  - mondjuk mint egy színész és menedzsere - kiszervezhetném életem nyomasztó területeit, feladatait egy-egy életvezetési menedzserre. Már stylistként is hiányoltam magamból az önreklámozás képességét, sosem tudtam magam eladni, mindig úgy gondoltam, majd a munkáim beszélnek helyettem. Csodálkoztam de közben irigyeltem is azt a megannyi színészt és művészt, aki megengedhetett már maga helyett egy-egy ügynököt vagy ügynökséget, mint előretolt életszervező katonai egységet. Elérhetetlen művészek és csip-csup dolgaikkal, ital- és ételpreferenciáikkal, méreteikkel, sőt szerintem még székelési szokásaikkal is tisztában lévő ügynökök... Utóbbiakat jelenlegi állapotomban isteni kegynek tartanám!

Lenne egy lombik menedzserem, aki rendkívül érzelemmentesen - és ezáltal hatékonyan - felmérné a szóba jöhető klinikákat és opciókat, lebeszélne időpontokat, koordinálná a vizsgálatokat és az orvosokkal való konzultációk alapján döntene, engem pedig csak épp annyiról tájékoztatna hogy melyik nap hova kell mennem és mit kell beszednem. 

A kiégés menedzsment szerintem több tagból állna: alapos vizsgálatok/tesztek eredményeit összegezve felmérnék a kiégésem okozta kárt, mi maradt még bennem és mik a lehetséges potenciálok. Hosszas elemzéseket kapnék arról, mik a szóba jöhető új karrier irányok, pro és kontra listákkal, konkrétabb álláslehetőségekkel és fizetési opciókkal. 

A testi-lelki egészségemért felelős ügynök munkája sokrétű lenne, kívánatos tulajdonságai a következetesség, a kellő vasszigor, a legmodernebb kutatásokban való jártasság és a határtalan életenergia, amivel engem is folyamatosan ösztönözne, ha netalán csüggedésre adnám a fejem. Az ideális jelentkező személyi edző, dietetikus, jógaguru egy személyben és ha még pszichológus is, akkor biztos őt venném fel!

(Most az a pár ember, aki esetleg olvassa ezt, már rég forgatja a szemét, hogy egy felnőtt, középkorú ember nem így gondolkozik. Ki kell ábrándítsalak Téged Tisztelt Szemforgató, hogy márpedig de! És biztos vagyok benne, hogy legrosszabb napjaidon Te is szeretnél újra hároméves lenni és anyukádra bízni a döntéseid javát. Ki ne vágyott volna arra, hogy egy varázslatos, biztonságos meleg burokban - aka Netflix, szénhidrát- és zsírdús kaják, sírva vigadás és chill - töltött hétvége után hétfő reggel felkelve a teendők listáján minden pont kipipálva, a jövőjével kapcsolatos súlyos döntések - igazoltan bízva a pozitív végkimenetelben - eldöntve, a bankszámlája teli, a teste egy istennőé és letagadhat 20 évet, az előtte álló Élet pedig egy repülőtereket is megszégyenítően kivilágított, tisztán látszó, leágazások nélküli egyenes ösvény, amin csak kacagva végig kell szökellni.)

Mi lenne még? Pénzügyi tanácsadó, otthoni személyzet, szakács és ahhh tényleg, sofőr... a mindennapi, ilyen-olyan ügyeket vivő személyi asszisztensről és a mindezeket álló végtelenített bankszámláról nem is beszélve. 

És ehelyett mi van? Egy személyben kell betöltenem ezt a sok pozíciót, sokra még csak nem is jelentkeztem és alulkvalifikált vagyok, alapvető tulajdonságok hiányoznak belőlem és néha ahhoz is mérhetetlen erő kell, hogy hasznosan/értelmesen töltsek el egy napot. De persze erre mondják a szakemberek, hogy ez a felnőtt lét. És mosolyogva hozzáteszik, hogy az benne az igazán csodálatos, hogy minden rajtam áll, úgy alakítom az életem, ahogy csak akarom! Isteni! 

Tisza Kata Szakáll Péter illúziói c. könyvének pofánvágással felérő frappáns mondása, miszerint a terápia nem más, mint illúzióvesztés. Amikor kemény évek munkája alatt/után rájössz, hogy nincsenek csodatévő dzsinnek, nincsenek varázsütésre megoldott problémák és igen, nincsenek életvezetési menedzserek sem! Csak a kőkemény valóság van és Te magad! Vagy inkább Tenmagad, mert imádom ezt a szót!