#nemjó

A hétvége a lankás, kellemes magasságok és rég nem látott, mélységes mélységek két napja volt. Utóbbi kapcsán rég voltam ennyire padlón, amikor röpke 20 év terápia után is a régi, gyerekkorban jól bevált "menekülj és bújj el a világ elöl" reakciót produkálom a történésekre... Elkeserítő, hogy tényleg ennyi év önismerettel a hátam mögött is ez a gomb kapcsol be, ha bizonyos problémák jönnek szembe - ez a kurva automatizmus megint itt van/volt, nem is ment sehova ezek szerint. 

Kiskoromban ilyenkor az étkezőnk alá bújtam, ahova sosem jött utánam senki - az igazi vigasztalás megtapasztalására sokat kellett várnom. Lehet, ezért is alakult ki bennem, hogy ha jön a vész, hagyjon mindenki békén, elbújok fizikálisan és lélekben is, aki pedig közelebb akar jönni - tök mindegy hogy akár jó szándékkal is - azt elmarom. 

Nyugtasson meg valaki, hogy egyszer ezen is felül lehet kerekedni, hogy lassan nem fogok ennyi idősen egy gyerek módjára reagálni... 

U.I.: Annyit azért a terápia javára írnék, hogy egyrészt a legmélyebb fos rövidebb ideig tart már és közben van önreflexió is! De olyan abszurd szituációk még simán előfordulnak, hogy egy kedves eladó csevegésére - miszerint nála a nyár 35 fok felett kezdődik és örül hogy végre ez van - azt voltam képes reagálni hogy akkor biztos boldog hogy itt a klímaválság… 

U.U.I.: Esküszöm, hogy a címkéket imádom a legjobban a blogolásban - nem tudom, mikre valók, biztos nem ilyeneket kéne, de leszarom. Annyira értek hozzá, mint a hashtag-eléshez... szerintem egy használhatót sem írtam a pár éves magazinos instázásom alatt, de legalább sütött belőle a tömény irónia. #azördögarészletekben