A már emlegetett Füredi Júlia könyv egyik gyakorlata arról szól, hogy szedd össze azokat a transzgenerációs és közvetlen családi mintákat, forgatókönyveket, amik téged, illetve a cselekedeteidet mozgatják és vizsgáld meg, hogy azok valóban belőled fakadnak-e. Természetesen ezt sem csináltam meg eddig, de most vettem egy nagy levegőt... Az országra és az én generációmra tipikusan jellemző lista jött össze szerintem, a családom - bármilyen elfuserált is - nem sokban különbözik egy átlag magyar családtól. (Tehát ezt kedves Olvasó, veheted mintának/sorvezetőnek, ha szeretnéd a sajátodat összeírni. Szívesen.) Az önismeret pedig arról szól, hogy dönthetek ezekről: ha működik és még mindig hasznos, megtartom, de ami már kártékony vagy akadályoz, átírom. Persze ez utóbbi sem egy vidám, könnyed séta a nyári réten...
- "Legyél jó" - bármit is takarjon, de Édesanyám ma is ezzel az útravalóval köszön el Tőlem minden alkalommal. Voltak évek, amikor kurvára idegesített ez a mondat, fogvatartott rémisztően sokáig. A tabusítás, az elhallgatás - ami családunkra igen jellemző - is ennek köszönhető: oszd meg csak azt, ami a "jó" képet nem rombolja! De hogy mi a jó? Halvány sejtéseim voltak csak, ki- és ki nem mondott elvárások mentén alakítottam, gyúrtam egy képet arról, hogy a szüleim szerint én hogyan vagyok jó. Jó tanuló, jó szorgalmú, jól viselkedő, jól felelő, jól együttműködő, jó célokat kitűző, jó iskolákra vágyó... nem véletlen, hogy a klasszikus kérdés bizony az én számból is elhangzott egy este: "Fogsz-e szeretni, ha négyest hozok haza a suliból?" Jellemző, hogy a válaszra nem is emlékszem, valószínűleg meg sem hallottam, a hitrendszer pedig működött tovább automatikusan: 25 éves koromig mindent úgy tettem, ahogy elvárták tőlem - megfelelő gimnázium és egyetem, kiváló kezdő munkahely, a jó gyerek mintaképe! Ekkor - egy újabb átbőgött este után - titokban terápiába kezdtem, a hatására pedig borítottam szép lassan mindent, ami engem jó gyerekké tett a szüleim szemében.
- "Legyél becsületes" - erről már a pénz kapcsán beszéltem... balekságom kvintesszenciája ez a mondat. Az élet hosszú távon meghálálja, meg karma, ezt tudom, de attól még rövidtávon kurva nehéz teher!
- "Legyél szerény, nehogy elbízd magad" - ami biztosan bekövetkezik, ha hiszel magadban és van önbizalmad. Egy momentum örökre beégett kisiskolás lelkembe az általános iskolából: fogalmazást kellett írnunk arról, hogy képzeljük el az életünket 25 évesen. Én tisztességgel megírtam 7-8 éves, a világról vajmi keveset tudó fejemmel, minden túlzó kívánságomat és álmomat papírra vetettem. Sikeres, gazdag életet vágytam/jósoltam magamnak, de akkora lebaszást kaptam érte, mint a ház! A kommunizmus legszentebb éveinek pedagógiai csecsén nevelkedő tanáraim szerint beképzelt és sekélyes voltam, nem méltó az akkor elvárt - magát többnek a társainál nem tartó, sokra nem vágyó - ideához. Az otthonról kapott üzenetet megerősítő élmény egy életre megbélyegzett, ma is nyögöm nem is kicsi maradványait.
- "Légy alázatos" - tagozódj, menj alá, engedelmeskedj - rendszernek, főnöknek, férfiaknak, feljebbvalónak, hatalomnak. Sokáig, sok szinten csináltam, de ahogy egy régi főnökömtől sértődötten megkaptam, sosem lehetett igazán "betörni", a lelkemet megvenni. Sokáig és sok szinten csináltam, de mégis én voltam a lázadó a családban, aki ellene megy apámnak, az akaratának, a hagyományoknak, az elvártnak - kicsiben, finoman, de mégis a másik számára viszketően.
- "Légy szép (és viseld a következményeit)" - alapelvárás a családunkban a női szépség, bár csak inkább egy bizonyos szépségideál... Na ennek már alapból nem feleltem meg, nem a női ágra, hanem apámra hasonlítok, színekben és formákban is. Nem voltam csábító homokóra alkat, nem akartam szűk ruhákban magassarkún tipegve férfiszíveket összetörni, mint anyám. Szép is lettem a szemében, meg valahol érthetetlen és megfejthetetlen, aki nem követi a családi hagyományokat, aki nem akar betagozódni abba a női sorsrendszerbe, ahol a szépség az egyetlen értékmérő. De ez a szépség nemcsak életet ment (mint nagymamámét), vagy sorsokat dönt el (ahogy anyámnál), de sok megalázással, nyilvános bántalmazással is jár, hisz természetes hogy megnéznek, szemmel levetkőztetnek, fogdosnak a villamoson, buszon, ez a női sors, ezt el kell viselni gyermekem, de milyen jó hogy ilyen szép lettél...
- "Légy okos" - de annyira azért ne mutasd azt ki életed párjának.
- "Ne mondj el magadról semmit sem (mert úgyis valaki valamikor visszaél vele)" - sokáig magammal hurcolt intelem volt, csak 25 éves korom körül értettem meg, hogy mi a barátság lényege, 30 éves korom után esett le, hogy elmondhatok magamról dolgokat másoknak, hogy bízhatok és hogy az nekem is segít, nekem is jó. Ezt az útravalót ezzel az évvel teljesen átírtam, bár a határokat már korábban is feszegettem. Több mint hét éve lettem absztinens, végérvényesen letettem az alkoholt, joggal és okkal. Nem átallottam magam alkoholistának titulálni, sőt egy idő után szinte "turnéztam" a sztorimmal, vártam és kiváncsi voltam a reakciókra is...ekkor is volt, aki csendben félrehívott és figyelmeztetett, hogy nem biztos hogy jó, ha erről ilyen nyíltan beszélek boldog-boldogtalannak. Na akkor jöttem rá, ha én nem szégyellem, ha én büszkén ki tudok vele állni, akkor nem mindegy, hogy ki és mi a faszt gondol róla?
U.I.: Még nem büszkélkedtem legújabb amazonokat megszégyenítő, csudálatosan bámulatos tettemmel: túléltem egy 90 perces spinning órát, sőt még élveztem is picit. Na ki a király? Vagy inkább királynő? És ki ment utána egy 90 perces gerinctornára is? Ez az istenverte királynő! Pfff, magasélet...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése