Zajlik

Sem nem könnyen, sem nem igazán örömtelien, de legalább mozgalmasan telik az október... Unatkozni, netalán gyászolni semmi időm, csak a feladat van meg a fejkapkodás ide meg oda. Sajnálom, hogy pont arra nem volt időm, hogy itt kiírjam magamból, bár képzeld bizseregtem hogy mikor már...

- Dízel újra anyukám üres lakásának vendégszeretetét élvezte pár napig, első nap aludni sem tudtam annyira aggódtam érte. A diagnózis szerint vesegyulladás, nem mozgott, nem evett, nem ivott, csak úgy volt, bánatosan, sztoikusan. Aki ismeri, tudja, hogy mindez nem jellemző rá. Úgyhogy kezdődött a napi kétszeri odamenetel, gyógyszerezés, etetés, szeretés - nem mondom, hogy nem kaptam vissza százszorosan a kis franctól szépséges nézésekben, bújásokban és békés dorombolásokban, de akkor is na, fárasztó... Szerda óta viszont újra uralkodik a szigetén, ma jelentették hogy jól van, még fotós bizonyítékom is van rá. Fél-anyai, fél-gazdi szívem ilyenkor repes és mindennél boldogabb. 

- Egy pár órára magára hagyott olajkályhának és a pasimnak köszönhetően újabb sztorikkal gazdagodtunk a magyar egészségügy előremutató, haladó, helyzet magaslatán álló állapotával kapcsolatban - mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy ide jöjjön balesetet szenvedni vagy akár krónikus betegségét kezeltetni, hagyja Európát és a Nyugatot! Az olajkályha kirobbant, pasim épp útját állta, úgyhogy mit tesz ilyenkor a nép egyszerű fia, mentőt hív! Inkább csak hívna, mert az égés szó hallatán a csakis idiótának becézhető diszpécser átkapcsol egy automatára, ami nyugodt hangon kezdi citálni az égés eseténi teendőket. Ha nem említettem volna eddig, mindezt anélkül teszi, hogy előtte megkérdezné, mégis hol található az illető égési sérült... Az már csak hab a tortán, hogy egy budapesti hívást Cegléd vesz fel; hogy a diszpécser állítása szerint a mentőállomáson nincs internet tehát nem tud a párom tartózkodási helyére a Google nevű elképesztően modern, újdonsült technikán rákeresni és ne magyarázza neki az utcákat sem hisz nem ismerős Pesten; hogy a kiérkező mentőknél minden van, csak Betadin nincs; hogy 10-15 perc megy el lamentálással arról, hogy ne hívjanak-e egy felkészültebb járművet és hogy mégis vajon melyik kórházba szállítsák az égési sérültet, eközben persze a sérültet senki sem látja el; hogy a Honvéd kórházban - ami állítólag messze az egyik legjobb még - nincs semmi, de semmi, ha nem viszel wc papírt ne akarj szarni mert nem jár a seggtörlő; nincs szappan, tányér, pohár, evőeszköz, már csak a híres mondat nem hangzik el hogy ez ugye nem hotel; hogy végül azért küldik haza a beteget pár nap után, mert még otthon is kevesebb bacival, vírussal találkozhat, mint náluk.... Tehát kedves drága jó miniszterelnök és kabinetje, NER felcserek és mindenki, aki csak egy szalmaszálat is keresztbe tesz hogy ez a rendszer fennmaradhasson, elmentek ti a jó büdös francba és nagyon remélem, hogy egyszer megtapasztaljátok mondjuk a János kórház vendégszeretetét; a rothadást és elmúlást ami ott van; a nővérek és orvosok bunkóságát és agóniáját; a kiszolgáltatottságot; a tehetetlenséget; azt hogy nincs aki kimentsen onnan mert ez a nagy büdös valóság és vagy ez van vagy megdöglesz; hogy nincs kivételezés, most egy vagy közülünk; nincs lefizetés mert pont Te tetted azt bűncselekménnyé; hogy nincs semmi de semmi, örülhetsz ha összekaparnak neked egy pizsamát és öt óránként esetleg rád néz valaki; hogy egyedül vagy a bajoddal, hogy magadra hagytak, ahogy ti ezt az országot és állampolgárait! Csak ennyit kívánok mindnyájatoknak - nem bajt, nem betegséget, nekem egy benőtt köröm is elég, csak kerüljetek a János kórház karmai közé éjjel egy órakor, részegek, elesett nénik és magatehetetlen hajléktalanok színes kavalkádjával egyetemben. 

- Itt is szeretném megköszönni újra és újra annak az orvosi ügyeletet végző orvosnak az állhatatos munkáját szeptember 7-én, anyukám halálakor, hogy sikerült a negyven fok ellenére legalább a helyszínen megjelennie - igaz, a helyzetet sem atlétatrikójával, sem sortjával nem tisztelte meg; hogy láthatóan egy porcikája sem akart dolgozni és uram bocsá' még két papírt kitölteni - lefordítom - , tehát a munkáját tisztességgel és az előírásoknak megfelelően elvégezni; hogy ennek köszönhetően mi semmit de semmit sem tehetünk már, hogy kiderítsük, mi okozta édesanyánk halálát; hogy mindezeknek hála édesanyánk akarata soha nem fog teljesülni és hiába fizetett biztosításokat évtizedeken keresztül... Tehát köszönöm szépen tiszta szívemből, hogy aznap neki egyszerűen nem volt kedve dolgozni! Mert na, érted, szombat volt és meleg! Van ilyen! Ő is csak ember! 

Mindeközben nincs is jobb érzés, mint mikor egy gyógyult macska úgy szökken ki természetes élőhelyén a hordozóból és vissza sem néz rád, mintha soha nem töltöttetek volna el napokat együtt összezárva és nem te adagoltad volna a gyógyszerét; mint amikor Péterfy Gergely elolvassa a novelládat és mond róla pár szép dicsérő mondatot és te nem emlékszel a mondatokra mert csak arra koncentráltál hogy ne bőgd el magad mint egy kisgyerek; mint amikor egy héttel a baleset után már látod az alagút végét a pasid arcbőrén és nem győzöl hálálkodni a természetnek hogy mégis hogyan lehet ilyen csodálatos és gyors; mint amikor a barátaid felajánlják a segítségüket, szervezkednek, intézkednek és te úgy érzed, hogy szeretve vagy; mint mikor ott vagy a pasid családtagjai körében a kórteremben és hangosan csacsognak és azt érzed hogy befogadtak, hogy egy vagy közülük; mint mikor Benjámin, az antiszociális otthoni csodacica nagy ritkán mégis úgy dönt, hogy szeret és az öledben alszik egy fél órát, miközben te olvasol...