Csakhogy hű legyek a blog nevéhez meg már rég volt, reggel egy email kapcsán újabb adalékkal bővült számomra, mit gyászol az ember, ha kiégett. Az hagyján, hogy a szakmáját, a munkáját, az eddigi életébe vetett bizodalmat, sőt az egész addigi életét, ezek már talán tiszták voltak előttem is. De azt szintén siratod, hogy elveszett a kiégéssel az a fajta magabiztosságod, hogy egy területnek A-tól Z-ig a tudora vagy. Hogy ismered a szakmád csínját-bínját, hogy tudod a játékszabályokat, hogy kiket lehet felhívni ezzel-azzal, kihez fordulj, miket tehetsz és miket nem, egyszóval ismerős vagy a terepen. És ez a tudás kibaszott jó érzés, mérhetetlen magabiztossággal és határozottsággal ruház fel, profinak és kompetensnek érzed magad és ettől persze úgy is tudsz fellépni. Emlékszem az érzésre, megvolt, rohadt jó volt, úgyhogy ezt kérem vissza, de kurvára!
Még a talajom sem szilárd alattam teljesen, azt se tudom - csak tapogatózva - hogy mégis milyen talaj is, játékszabályokról pedig még messze nincs szó. Amíg ezek nincsenek, addig nehéz mímelni a magabiztosságot, addig csak az a puszta önmagamba vetett hit vinne előre, amit egy egészséges önbizalom táplál. Szóval ezt és leendő új kompetenciámhoz tartozó tudásbázisomat keresem, merre is induljak?
Az elmúlt hetek keserű ámokfutását és önmagam állandósult önostorozását egy nagyon szép idézettel szeretném lezárni és magam mögött hagyni, amit egy kedves barátnőm küldött: "Nem a jó döntés a fontos, hanem hogy merjünk dönteni."
U. I.: Friendly reminder magamnak, hogy utánanézzek, mire jó hogy most bjuti sleep kapcsán mindenki leragasztja a száját éjszakára... miközben zoknival göndöríti a haját és maszkkal az arcán alszik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése