Hívatlan vendég

Kreatív elmém kéretlen kesergései következnek, csak erős idegzetűeknek! 

Na szóval, itt van újra régi társam és állandó "hangalámondó" fej-albérlőm, a KÉTSÉG. Kurvára senki nem hívta, de ő oda is jön, ahol nem látják szívesen, sőt szerintem csak ott szeret tanyázni. Egyszer réges-régen, amikor a művészeti iskolát elkezdtem, már lakott nálam és mit mondjak, igen hosszú időbe telt kilakoltatni! Szeretett hosszú órákon keresztül megríkatni egy-egy iskolai nap után, kedvenc győzködő mondatai a szar-vagy, mindenki-jobb-nálad, mit-keresel-te-itt, nevetséges-hogy-úgy-gondolod-lenne-itt-helyed voltak! Évekig, megszámlálhatatlanul hosszú ideig keserítette meg tanulmányaimat majd első munkaéveimet is az, hogy mindig vártam a katarzist, a WOW-t, a nagy finálét, a tűzijátékot, és ha nem láttam jönni, akkor összeomlottam. Egész lelkemet, szívem kisebb-nagyobb darabjait tuszakoltam bele minden munkámba, minden fotózásomba, minden általam kitalált ötletbe és a katarzis elmaradása egyet jelentett a megsemmisüléssel, saját magam "halálával". Minden ötletre all-in-t tettem, lélekben meztelenre vetkőztem és minden alkalommal meg is ítéltettem, majd kivégeztettem. Hosszan tartott az elűzetés, sok év terápia, megannyi szakmai mérföldkő és elismerés kellett ahhoz, hogy végre egyedül maradhassak a fejemben, viszonylagosan békében. 

Kedves Kétség, baszottul nem vártalak vissza és Te megint itt vagy! Megint nem hallom a dícséretet, a bíztató szavakat, az objektív és építő kritikát, a lehetőségeket, csak te vagy bent és a visszhangod elnyom minden mást! Dühödten toporzékolok a fejemben és próbállak kirugdosni, túlordítani vagy legalább betapasztani a szádat, de újrakezdőként még nincs a kezemben fegyver, ami segítene ellened. Szorongást és kétséget hozol, bénítasz és lassítasz, nehezen hámozom ki a saját gondolataimat a hangzavaros káoszból.

Ha Te is kreatív kétségek között örlődsz, ha imposztor szindrómád van, ha pontosan átérezted a fenti mondatokat, akkor szeretettel gondolok Rád és tudd, hogy valamikor, valahogyan kimászunk ebből a fostengerből, mert tudom, hogy képesek vagyunk rá! Addig meg adjunk neki teret, hadd dagonyázzon elménkben, de szorítsuk időkeretek közé, osszuk fel az agyunk feletti uralmat és vezessünk időbeosztást! Mondjuk délelőtt meg délután pár óra az övé, aztán szépen elégedetten hátradől szarkanapéján, cigire gyújt a konyakja mellé és kurvára csöndben marad, amíg mi próbálunk visszaépítkezni a romokból. Nehéz velük az egyeztetés mert kibaszott sztahanovisták és 110 százalékot akarnak nyújtani a munkájukban, de ne adjuk fel, mert ha nyerünk naponta pár órát vagy akár csak hetente egy nyugalmas napot, már az hatalmas segítség lesz! 

Mentális gyúrótermet minden kreatív elmének!