"Fitteli a szék a szettingjének a vájbját"

Nem, nem ment el az eszem, csak gen Z tanítványaim vannak a művészeti iskolában... akikhez én érthető, folyékony "magyarsággal" fordulok, míg ők "hunglishül", szinte akcentussal válaszolnak vissza, keresve a magyar megfelelőjét a legegyszerűbb angol szavaknak is. Nehezen fogom fel az okokat, nem tudom kinek és minek kellene "felvágni" azzal, hogy igen, ők már szinte együtt nőnek fel az angol nyelvvel, eleve hatalmas előnnyel indulnak az életben, nem úgy mint én, aki szánalmasan színvonaltalan könyvekből kezdte az angoltanulást 10 évesen olyan kiejtéssel bíró tanároktól, akik valószínű Deutsch és Orbán akcentusáért is felelősek. Irigylem és mégsem irigylem őket, csöppet sem tudom megérteni, miért ne lehetne értelmesen, választékosan beszélni, írni, sőt ne adj isten olvasni a saját anyanyelveden... de ettől érezhetem - meg mondhatják rám - hogy megöregedtem... ám legyen! Nekem az is sajnálatos, hogy fel kell tennem minden évben az elsős hallgatóknak azt a kérdést, olvasnak-e szépirodalmat (meg úgy egyáltalán könyvet), kiadhatom-e nekik azt a feladatot, ami a kedvenc könyvükre épülne. Ritka, hogy nem kétségbeesett, könyörgő tekinteteket kapok, miközben rázzák a fejüket... így formáltuk át a leckét tavalyelőtt is a kedvenc rajzfilmhősükre!

És ez most miért is jutott eszembe? Mert ezekben az időkben adtam írásra a fejemet, most hogy az emberek többsége alig olvas, nem vásárol könyvet és egy hosszabb cikket is azonnal kikapcsol a telefonján, mondván majd később megnézi (az a később tudjuk sosem jön el). Mert az írótanfolyamon könyvekről, könyvkiadásról, stílusokról, elérendő és elérhető olvasótáborról beszélgetünk, rácsodálkozunk az algoritmusok mágikus és egyben kitanulható működésére és szomorúan vesszük tudomásul, hogy igenis ma már online kell jelen lenni, ott kell azt a bizonyos mézesmadzagot elhúzni az olvasók orra előtt. Felemelő érzés egyébként ezekkel az emberekkel együtt lenni, beszélgetni, eszmét cserélni olyan szépen klasszikusan, érteni és érezni a másik problémáját, együtt rezonálni és tudni, hogy mi semmi mást nem szeretnénk, csak picit jobb hellyé tenni a világot a magunk módján. Csak egy hangyafasznyit, de azt nagyon! 

Köszönöm a társaságotokat és előre kedves kreatív társaim, ne adjuk fel és tegyük büszkévé nagy vezérünket azzal, hogy merünk mi is nagyot álmodni!