Sokszor figyeltem meg, hogy édesanyám és aktuális párom anyukája egy időben, de eltérő helyen, egymásról nem tudva ugyanazt az ételt készítette el. Ezt egyrészt be lehetett tudni az idényzöldségek adta kínálati hasonlóságnak, de attól függetlenül is előfordult. Aztán bekerültem a rendszeresen főzők közé és bizony sokszor gondoltunk ugyanarra a kajára anyukámmal, minden összebeszélés nélkül. Hogy is szokták mondani? Volt valami a levegőben...
Az ihlet, a kreatív emberek szeretett és gyűlölt múzsái is valami ilyesmi alapon működhetnek szerintem. Az ezotéria nevet is adott ennek, a fenti csodás kifejezéssel látták el: morfogenetikus mező. E szerint a világegyetem alkotórészei láthatatlan kapcsolatban állnak egymással. Ha valami egy csoportban vagy a világon elégszer ismétlődik, bekerül ebbe a mezőbe és növeli annak valószínűségét, hogy újra megtörténhet. Olyan, mintha minden kimondott szó, elénekelt hang, megtett cselekedet egy hatalmas adattárba kerülne, és ha épp rá vagy hangolódva a "csatornára", lehívhatsz onnan akármit, ami egyszer már megtörtént. Sokan a telepátiát, azt hogy a macska vagy kutya már előbb leül az ajtóhoz, mielőtt hallani lehetne hogy a gazdi megérkezett, vagy akár az írók, kreatívok "flow-élményét" is ezzel magyarázzák.
És hogy miért blablázok erről? Mert egyrészt nem meséltem el örömködve, hogy megjelent pár hete immáron harmadik novellám (A B128-155/2024. számú ügyirat címmel) a Felhő Cafén, ami már önmagában is csodálatos eredmény számomra, másrészt hogy az én legutóbbi morfogenetikus mező élményem ezzel kapcsolatos. A novellát még novemberben írtam, röviden és kissé spoilerezősen a jósdát nyitó Kovács Katalinról. A jósda leírása, meg ahogy a fejemben megjelent, egy nagyon erős, jellegzetes kép volt, amit megpróbáltam visszaadni az írásomban is. Ezt az információt itt kérlek raktározd el...
A másik, az előbbivel párhuzamos infó pedig az, hogy sokat járok Pozsonyba, ahol mindig ugyanazon a belvárosi útvonalon jutok el a célállomáshoz, a viszonylag kora reggeli órákban. A sétálórészben sokszor elmentem már egy Avalon Magic nevű hely mellett, ami délben nyit, ergo sosem láttam nyitva. Kicsi, sötét, a kirakatán át alig kivehető helyiség, ezoterikus és wicca tárgyak, jelképek, gyertyák, amulettek, kristályok kicsiny boltja. Mindig kiváncsi voltam rá, de csak december végén jártam ott úgy, hogy épp nyitva is volt. És lám-lám, leesett az állam - az én Kovács Katalinom jósdájának szinte hű mása volt, nyilván más piaci szegmens, de a hangulat, a színek, az érzet teljesen ugyanolyan.
Magyarázhatod akárhogy, mondhatod, hogy nyilván van ezeknek a helyeknek is logikája, hagyományai, gyakran használt színei és jelképei, de Te nem azt élted át meg meg, amit én - és természetesen a fejembe sem látsz bele! Fogadd el, hogy számomra döbbenetes, megmosolyogtató és egyben megnyugtató élmény volt, ami azzal a teljes bizonyossággal töltött el, hogy az univerzum része vagyok, aki épp megmutatott, felfedett magából egy piciny apróságot. És menj fel kérlek a Felhő Café oldalára és olvasd el a novellámat. Sőt, olvass másoktól is, félve mondva, írótársaimtól!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése