Tivadar keze megremeg, szíve hangosan dübörög mellkasa börtönében. Végre, megtalálta! Ez lesz az Ajándék számára! Most el kell indulnia, de majd ha hazaér, intézi is! Sebtében besöpri az aznapi dolgozatokat régimódi aktatáskájába, futva lekapja szövetzakóját a fogasról és már robog is a kijárat felé. A kapuban jobbra fordul, útközben nehézkesen belebújik zakójába és megcélozza a villamosmegállót. Kicsit meggyorsítja lépteit, látja messziről az érkező „négyeshatost”. Lehuppan az első helyre, mély levegőket véve próbálja szívét nyugalomra csitítani. Nem tudja kiverni fejéből az Ajándékot, türelmetlenül néz körbe a szerelvényben, keresi szemével, mivel tudná siettetni az időt. Eszébe jut laptopja, de kissé ódzkodik attól, hogy egy tömegközlekedési eszközön használja – mindig megvetette az „olyanokat”. Izgatottsága azonban legyőzi korábbi elveit és előveszi a gépet, ráfekteti aktatáskájára. Kinyitja a kereséseknél és újra nagyot dobban a szíve! Még mindig megvan! Remélhetőleg eredeti! De használt... Hát jó, ez egy ilyen tárgy esetén belefér… Nézi az ebay által felkínált hasonló termékeket. Néha fordítót használ, még csak pár éve tanul angolul, jobb biztosra menni. Hisz Neki lesz! Megpróbálja elképzelni a hangját, de agya mindig letéríti az útról – csak Őt látja, amint átadja ezt neki, majd jövő hónapban, a születésnapján. Addigra biztosan megérkezik!
Ülőhely, az persze nincs! Mindegy, csak pár megálló! Megállok az egyes széksor mellett, tömött az egész rohadt villamos. Lepillantok az előttem ülőre. Micsoda barom, minek veszi elő ekkora tömegben a laptopját? Nem ér rá hazáig? Önkéntelenül a monitorra nézek és kiböffen belőlem egy horkanásszerű röhögés. Kicsit közelebb hajolok, hogy biztosan jól látom: Jamaicai kézzel faragott üreges bambuszcső citera primitív hangszer bottal…Nézem az eredeti, angol leírást, de attól sem leszek okosabb: „Jamaican Hand-Carved Hollow Bamboo Tube Zither Primitive Instrument with Stick.” Mi a …?
Ülőhely, az persze nincs! Mindegy, csak pár megálló! Megállok az egyes széksor mellett, tömött az egész rohadt villamos. Lepillantok az előttem ülőre. Micsoda barom, minek veszi elő ekkora tömegben a laptopját? Nem ér rá hazáig? Önkéntelenül a monitorra nézek és kiböffen belőlem egy horkanásszerű röhögés. Kicsit közelebb hajolok, hogy biztosan jól látom: Jamaicai kézzel faragott üreges bambuszcső citera primitív hangszer bottal…Nézem az eredeti, angol leírást, de attól sem leszek okosabb: „Jamaican Hand-Carved Hollow Bamboo Tube Zither Primitive Instrument with Stick.” Mi a …?
Tivadar hirtelen réved gondolataiból, felnéz és elhűlve látja nemcsak a tömeget, de azt is, hogy jóval túlment azon a megállón, ahol le kellett volna szállnia. Lecsapja laptopja fedelét, összefogja táskájával és felpattan helyéről. Tekintete összetalálkozik a mellette álló hölgyével, aki furcsán, kissé szánakozva mosolyog rá. Zavartan viszonozza a mosolyt, majd utat tör magának az ajtóig, a záródást jelző "pittyegés" ellenére leugrik a szerelvényről. A peronon lecövekelve megvárja, míg a "négyeshatos" elrobog mellette - eszébe jut az a különös mosoly, majd kósza gondolatai újra egy irányba terelődnek. Az Ajándék! Imre ajándéka! Siessünk!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése