Lukrécia egyik nap úgy ébredt fel, hogy eltűnt belőle a varázslat. Maga sem tudja, hogy történhetett, pár hónapja még bizonyosan érezte, hogy megvan. Tegnap viszont úgy kelt fel, hogy nincs sehol. A világ elszürkült, fakó lett, azzá a szomorú hellyé vált, amitől mindig óvta magát. Az emberek frusztráltan, lehangoltan masíroztak az utcákon, miközben majd szétfeszítette őket a mélyükben szunnyadó agresszió – élő, lélegző gyutacsok egy bomba végén. Az utcák porosak, koszosak, amerre csak nézett a vakolatok mállanak, a levegő nehéz, ólommal teli. A gépzajtól nem hallotta a saját gondolatait, nem volt előlük menekvés. Tanácstalanul tett-vett lakásában, de otthona sem volt a régi. Repedezett falak, össze nem illő bútorok, kifakult huzatok és szakadt rojtú szőnyegek – ezekre lett volna olyan büszke egy éve, mikor beköltözött? Nem tudott tovább otthon maradni, az egykor oly szeretett tárgyak látványa kiűzte a négy fal közül. Indulás előtt még lopva tükörképére nézett, de csak hamuszínű arcbőrt és kifakult vonásokat látott – szép kontrasztot alkottak a szemét körülvevő mély, szürkés árkokkal.
A sarokra érve látta, hogy a régóta zárva tartó kisbolt cégérét lecserélték, a kirakatot takaró deszkákat eltűntették és rajta hatalmas felirat hirdette: Varázslatot tessék! Lukrécia lecövekelt a bolt előtt és nem várt szerencséjén ámuldozott. Benyitva kis csengettyű jelezte az eladónak a vevő jöttét. A pult mögötti polcokon semmi mást nem látott, csak rózsaszín üvegű szemüvegeket. Az előttük álló, negédesen mosolygó, kontyos hölgy fehér köpenyben és szintén rózsaszín szemüvegben volt. Azonnal a hezitáló Lukrécia segítségére sietett:
- Jó napot, hölgyem. Netalán kihunyt kegyedből a varázslat? Ha igen, jó helyen jár!
- Iiigen, azt hiszem. Mit tudna ajánlani? - nézett körbe Lukrécia tanácstalanul.
- A lehető leghatásosabb eszközünket, legújabb találmányunkat, a hiánypótló rózsaszín szemüveget. Hatása azonnali, átütő, eddigi vásárlóinktól csakis pozitív visszajelzések érkeztek. Magam is lelkes használója vagyok, megerősíthetem!
- De mégis, hogy működik?
- Pofonegyszerűen! Csak vegye fel és megváltozik a kedve, sőt az egész élete! Bátran állíthatom Önnek: az élet szép, a világ egy varázslatos hely, az emberek pedig kedvesek, figyelmesek – én bizony receptre írnám fel mindenkinek!
- Van-e valami mellékhatása?
- Egy szabály van csak: ha feltette, soha többet nem veheti le! De ezt nem lesz nehéz betartani, ha egyszer kipróbálta, vagy ahogy szoktam mondani, ráérez az ízére.
- Rendben, kérek egyet. – Lukrécia átvette a szemüveget és elköszönt az eladótól.
A „találmánnyal” a kezében elsétált a közeli parkba – a fák szomorúan, kopaszon ágaskodtak a baljós ég felé. Lukrécia leült egy padra és kezében ide-oda forgatta a szemüveget. Körülnézett egy mély sóhaj kíséretében, majd feltette. A hatás kedvéért pár pillanatig még becsukva tartotta szemeit, felkészült az eléje táruló látványra.
A változás leírhatatlan volt: a park megtelt élettel és színekkel, dús lombú, virágzó fák, pázsitszerű, tömött fű és színes, tarka aljnövényzet, amerre csak nézett! Énekesmadarak feleseltek az ágakról, ápolt bundájú kutyák kergetőztek vidáman, miközben gazdáik fesztelenül csevegtek egymással. És az emberek! Lukrécia nem győzte megbámulni őket: vidám arckifejezésüket, élettel teli mozdulataikat, harsány, szivárványszínekben pompázó ruháikat. Hol vannak a búskomor arcok, a bénultság? Lukrécia nem bírt magával, talpra ugrott. Muszáj még többet látnia a világból! Felszállt a parkot kettészelő villamosra és lehuppant az egyik ülésre, onnan vizslatta az utasokat. Elmosódott, színes aurákat látott körülöttük, szinte tapintható boldogságot és elégedettséget. Akárkire nézett, egy mosolyt kapott cserébe. Az ablakon kinézve meglepő feliratokra lett figyelmes, amikben a szeretet, egyenlőség, szolidaritás, nyitottság szavak ismétlődtek. A város hívogató, tiszta, barátságos lett, sehol egy hajléktalan vagy segítségre szoruló ember.
A legnagyobb változás azonban Lukrécia lelkében állt be: döbbenten tapasztalta, hogy depressziója, reménytelensége eltűnt, helyét bizakodás, optimizmus, remény vette át. Mellkasát szétfeszítette a boldogság, örömében csorogni kezdtek könnyei, de nem merte levenni a szemüveget, hogy megtörölje az arcát.
Hát visszakapta!
A sarokra érve látta, hogy a régóta zárva tartó kisbolt cégérét lecserélték, a kirakatot takaró deszkákat eltűntették és rajta hatalmas felirat hirdette: Varázslatot tessék! Lukrécia lecövekelt a bolt előtt és nem várt szerencséjén ámuldozott. Benyitva kis csengettyű jelezte az eladónak a vevő jöttét. A pult mögötti polcokon semmi mást nem látott, csak rózsaszín üvegű szemüvegeket. Az előttük álló, negédesen mosolygó, kontyos hölgy fehér köpenyben és szintén rózsaszín szemüvegben volt. Azonnal a hezitáló Lukrécia segítségére sietett:
- Jó napot, hölgyem. Netalán kihunyt kegyedből a varázslat? Ha igen, jó helyen jár!
- Iiigen, azt hiszem. Mit tudna ajánlani? - nézett körbe Lukrécia tanácstalanul.
- A lehető leghatásosabb eszközünket, legújabb találmányunkat, a hiánypótló rózsaszín szemüveget. Hatása azonnali, átütő, eddigi vásárlóinktól csakis pozitív visszajelzések érkeztek. Magam is lelkes használója vagyok, megerősíthetem!
- De mégis, hogy működik?
- Pofonegyszerűen! Csak vegye fel és megváltozik a kedve, sőt az egész élete! Bátran állíthatom Önnek: az élet szép, a világ egy varázslatos hely, az emberek pedig kedvesek, figyelmesek – én bizony receptre írnám fel mindenkinek!
- Van-e valami mellékhatása?
- Egy szabály van csak: ha feltette, soha többet nem veheti le! De ezt nem lesz nehéz betartani, ha egyszer kipróbálta, vagy ahogy szoktam mondani, ráérez az ízére.
- Rendben, kérek egyet. – Lukrécia átvette a szemüveget és elköszönt az eladótól.
A „találmánnyal” a kezében elsétált a közeli parkba – a fák szomorúan, kopaszon ágaskodtak a baljós ég felé. Lukrécia leült egy padra és kezében ide-oda forgatta a szemüveget. Körülnézett egy mély sóhaj kíséretében, majd feltette. A hatás kedvéért pár pillanatig még becsukva tartotta szemeit, felkészült az eléje táruló látványra.
A változás leírhatatlan volt: a park megtelt élettel és színekkel, dús lombú, virágzó fák, pázsitszerű, tömött fű és színes, tarka aljnövényzet, amerre csak nézett! Énekesmadarak feleseltek az ágakról, ápolt bundájú kutyák kergetőztek vidáman, miközben gazdáik fesztelenül csevegtek egymással. És az emberek! Lukrécia nem győzte megbámulni őket: vidám arckifejezésüket, élettel teli mozdulataikat, harsány, szivárványszínekben pompázó ruháikat. Hol vannak a búskomor arcok, a bénultság? Lukrécia nem bírt magával, talpra ugrott. Muszáj még többet látnia a világból! Felszállt a parkot kettészelő villamosra és lehuppant az egyik ülésre, onnan vizslatta az utasokat. Elmosódott, színes aurákat látott körülöttük, szinte tapintható boldogságot és elégedettséget. Akárkire nézett, egy mosolyt kapott cserébe. Az ablakon kinézve meglepő feliratokra lett figyelmes, amikben a szeretet, egyenlőség, szolidaritás, nyitottság szavak ismétlődtek. A város hívogató, tiszta, barátságos lett, sehol egy hajléktalan vagy segítségre szoruló ember.
A legnagyobb változás azonban Lukrécia lelkében állt be: döbbenten tapasztalta, hogy depressziója, reménytelensége eltűnt, helyét bizakodás, optimizmus, remény vette át. Mellkasát szétfeszítette a boldogság, örömében csorogni kezdtek könnyei, de nem merte levenni a szemüveget, hogy megtörölje az arcát.
Hát visszakapta!
Nagyon aranyos!
VálaszTörlésÍrjál szívesen olvasom