"Több lett, maradhat?" novella: Nem kérek sokat

Lassan négy óra, hallod ember? Legalábbis a te primitív mértékegységeid szerint, ezt sem értem, ha már itt tartunk, hova tűnt belőled az intuíció… Pedig teljesen egyértelmű: megkordul egyet, megkordul kettőt a gyomor, kicsit már kellemetlenül sok ideje nem foglalkoztak velem - sehol egy elkapható lábacska, sehol egy felém kapó kéz, ami elöl úgy térhetek ki felháborodva, ahogy egy angolna csúszik ki az emberi kézből - na ekkor kell felkelni, se előbb, se később! Szerintem elvárható, hogy mire eszmélek, a tálkámban már szobahőmérsékletűre melegedjen fel a reggelim és ne nekem kelljen öt percenként lecsekkolni, hogy mikor már, mikor már. Igazán nem kérek sokat. Most már négy is elmúlt, de te nem mozdulsz… hát mi vagyok én, a Hegy? Meg aztán mi olyan nehéz a felkelésben? Pillanatok alatt ki lehet pattanni az ágyból, hisz az élet nem más, mint egy állandó készenlét! De nem, Te tetszhalott módjára húzod a macskabőrt és megtisztelő, gyengéd érintésem számodra semmit sem jelent. Csak te tehetsz róla, ha óvatlanul takaró nélkül hagyod a talpadat vagy bokádat… én szóltam, már a legeslegelején… Most meg ki vagy akadva! Meg hogy korán van! Nem, nincs korán, pontosan most kell felkelnem, most vagyok éhes, most akarom a törődést, a társaságot, úgyhogy ne nyavalyogjunk itt, tudod hogy mit vállaltál, ki az ágyból! Már negyed is elmúlt!

Most mit csinálsz? Ez valami vicc? Ez az étel legalább három napja fel van bontva! Amikor megbeszéltük, hogy nekem csak a friss étel jó! Érted, friss! Ráadásul… ahogy sejtettem, hideg. Komolyan, sosem figyelsz rám! Halló! Most meg nem látod, itt állok az ajtó előtt! Igen, nyilván azt szeretném, hogy kiengedj, mi másért strázsálnék itt némán? Az előbbi figyelmetlenséged miatt most elfoglalnám magam valamivel! De miért csuktad be az ajtót? Én csak visszajöttem rápróbálni a kajámra, szimatolni egyet-kettőt, hátha történt valami érdekes, mióta kimentem a folyosóra… Hova sietünk? Van esetleg valami dolgod? Mondjuk, tény, az almot még nem pucoltad ki! Állandóan azzal dicsekedsz másoknak, hogy a macskád milyen tiszta állat! Tiszta vagyok, de ez kizárólag az én érdemem! Te ehhez maximum azzal járulsz hozzá, hogy tisztán tartod az almomat. Neki is láthatsz lassan, sietnék! Na végre, olyan nehéz volt? No, engedj, most ide akarok ülni az öledbe, állítólag azt nagyon szereted, meg mit is szoktál mondani, elolvadsz tőle! Na akkor tessék olvadozni, mert itt leszünk egy jó darabig, szundítani akarok egyet a reggeli után. Ne ficánkolj már annyit, tudod hogy nem bírom. Ne is zajongj! Tüsszenteni meg aztán végképp ne merészelj, lenne szíved felzavarni? A levegőt is jó lenne, ha halkabban vennéd…

Úgy látszik, elbóbiskoltam, már nagyon fészkelődsz itt alattam. Megyek, úgyis szomjas lettem. Várj, ez a víz tegnapi. Én lassan tényleg írok annak a macska szakszervezetnek vagy minek, akiket mindig emlegetsz! Micsoda bánásmód! Na végre, leesett a tantusz, igen, ideje cserélni! Mindjárt kedvem is lett egy kis reggeli tornához, vagy ha úgy tetszik, a megtornáztatásodhoz! Mert bizony, ezt az egyet velem kapcsolatban jól gondolod, az erkélyajtóval állandóan szívatlak! Sőt, első számú hobbimmá lépett elő, mert az alvás ugye nem hobbi, az a munkám. Mu-ha-ha, és már be is vetted, megint! Hát komolyan, te semmiből sem tanulsz? Minek kívánkoznék én ki a mínuszokba? Istenem, ez minden nap ugyanolyan vicces, sose fogom megunni! Elfáradtam ebben a nagy vidámságban, elcsendesedhetnél, majd dél körül szólítalak, addig szabadfoglalkozás! Mármint számodra, én megyek dolgozni, de hol is? Délelőttönként az íróasztalodnál lévő, kényelmes karosszéket szeretem… Hogy mit? Ott ülnél te is? Haha, nyilván, NEM! Hogy jut eszedbe? Hozz magadnak egy másikat, tényleg elvárnád, hogy az étkezőszéken kuporogjak, mint valami kivert kutya? Jól nézünk ki! Jó, hogy nem azt mondod, hogy ez nem az én karosszékem! Nincs olyan, hogy enyém meg tiéd! Itt minden értem van!

Megint kattintgatsz, tudod, hogy nem szeretem! Persze, ki mást fotóznál, nincs nálam szebb lény itt, de akkor is! Oké, egyezzünk meg: ha alszom, annyi képet lőhetsz rólam, amennyit csak nem szégyellsz, de csak ha nem ébresztesz fel munka közben! És pláne akkor ne merészelj, amikor a legfontosabb, legnemesebb testrészeimet tisztogatom! Én se nyitok rád a wc-n, érted! Hogy ez nem igaz? Pfff, eddig sem panaszkodtál! Visszatérve a fényképekre, szeretném, ha csakis a legelőnyösebb portrékat osztanád meg másokkal, nekem is van méltóságom! Maradjanak csak az alvós képek, tényleg azokon vagyok a legcukibb, a leglazább, az „istenem-mindjárt-megzabálom-hogy-lehet-ennyire-aranyos-úristen”… Olyan kis naiv vagy, észre sem veszed, hogy pózolgatok neked, hadd örüljél kicsit, történjed veled valami jó is!

Egy gyors ebéd, már ha kegyeskednél észrevenni… Itt szobrozok már órák óta a tálkám előtt. Csak egy kicsit kéne jobban figyelned és elkerülhetnénk ezeket a kellemetlen jeleneteket. Na, csakhogy leesett! Pff, megint hideg – ezért majd később számolunk - vár a munka, így is késésben vagyok. A hátralévő munkaidőben a függönybe szeretnék beburkolózni, szerencsére hamar feladtad ezt a „nem-adom-a-drága-pénzen-vett-függönyömet” hülyeséget és beláttad, hogy amit akarok, azt megszerzem, előbb vagy utóbb. Most hagyjál, este találkozunk, csak akkor ébressz fel, ha valami halaszthatatlan mondanivalód van, ég a ház vagy ilyesmi! A gügyörészésre, becézgetésre, simogatásokra ma sem vagyok vevő, nem tudom elégszer hangsúlyozni. Szedd össze magad estig, mert mostanában különösen nyűgös vagy, lankadni szokott a figyelmed, amit igazán nehezen tűrök, hisz mi másért laksz itt velem? Mi más dolgod lenne? Én igazán nem kérek sokat!