Szitálni a lisztet. A porcukrot. Éteri finomságú púder. Az élesztő édeskés habjai. Az ismeretlenül is élő-lélegző tészta. A nehéz, ritkán gyakorolt, mégis ősi mozdulatok, formálódik az élet. A várakozás. Az izgalom. Tétova gesztusok, biztosan így? Aztán a várakozás, újra. Majd útjára indul a végső forma. Öröm. Büszkeség. Túró és vaj keveredése. Hol van még a vége? De jó így. Napsütés, lágyan melengető, simogató tavaszi kezek. Bárcsak a nyár lenne ilyen. Régen talán ilyen volt.
Úton. Nincs sietség. Megvár, aki szeret. Beszélgetni, ott folytatni, ahol abbahagytuk. Örülni, hogy van. Hogy vagy. Csend. A víz felforr. Mézet, de csak kicsit. Nem, én már tele. Köszönöm, igen, pont most volt. Húsvétkor. Eltelt egy újabb év.
Tétova hajnalok. Még alszik a világ, vár. Rám. Rád. Jó reggelt. Finom? Örülök, első sütés. Ki hinné. Úttörő, kibukkanó hajtások. Idén borsó, zöldbab is lesz. Mert szereted. Szokások. Feszengés, de kevés. Most jó minden. Illat, de nem bántó. Indulás. A világ mintha még mindig várna. Tudja, piros betűs a nap.
Olivaolaj és balzsamecet. Elegy. Madárbegy. Dió, megint odaégett. Bágyadtság. Csend, ami álmosít. Fény, ami betakar. Érzés, ami keresi az útját. Még fogalmazza magát, még nem belegondolandó. De már bátrabb vagy. Muszáj. Halasszuk, ami halasztható.
Üres utcák. Visszhangok. A csicsergés ma a műszakvezető. A madarak az urak. Így van jól. A világ helyes rendje.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése