KÉPZELETBELI BARÁT KÖLCSÖNZŐ
„És nem vagy többé egyedül”
Emlékeiben ugyanígy nézett ki a bolt, pedig már mennyi is, húsz év is eltelt. Hogy remegtek a térdeim, a szívem majd kiugrott a helyéről, de sosem voltam még boldogabb mint aznap. Janka elmélázott a picinyke, trafik méretű bolt bejárata előtt. Látta magát felemás zoknijában, letaposott kis rózsaszín szandáljában, a térdén a sok horzsolás mert előző nap megkergették a fiúk a játszón, szóval áll a bolt előtt, rugdossa az épület töredezett szegélyét és gyűjti a bátorságot hogy benyisson. Csak úgy, mint most. Már nem a rózsaszín a kedvenc színe, egyformák a zoknijai, de egy-két kék folt mindig van a testén – szeleburdisága mit sem változott. Na most már elég legyen, ha akkor ment, most is fog!
Pár négyzetméteres helyiség, egyetlen picinyke pulttal, körben a falon fotók, érmek, emléklapok - gyerekek szívet melengető emlékei győzelmekről, elkapott hétköznapi boldogságokról, ünnepekről és örökre szívbe zárt pillanatokról. Janka belefeledkezik a képekbe és csak most tűnik fel neki, milyen különös fotók: teli szájjal mosolygó, bolondozó gyerekek, akik mégis egyedül állnak a képeken, karjuk viszont ölel valakit, kezük csatlakozik valakihez… aki nincs ott. Szíve hevesebben kezd verni, most már akkor is megtalálja saját magát!
- Szemben, nagyjából szemmagasságban lesz! – kapja a tippet a pult mögött álló öreg hölgytől, a bolt tulajdonosától.
- Oh, jó napot, nem láttam, hogy itt áll. – Tétován elindul a szemben lévő falhoz. – Szabad?
- Hát persze.
Janka sietve kutat emlékeiben, szerinte Margit néni – mert hirtelen beugrik a neve – semmit sem változott. Akkor is barna kardigánt, apró virágmintás ruhát viselt, kifakult haját pedig torzonborz kontyba tornyozta. Meg mernék esküdni, még a ruha is ugyanaz! Közben megtalálja magát a falon: aznap reggel esett ki elöl két foga, egész nap sírt, ezért suli után a szülei elvitték őket fagyizni. Hatalmas, háromgombócos tölcsérrel áll a kezében, ruháján már a szokásos fagyi pettyek, fülig ér foghíjas mosolya és belekarol legjobb barátjába, Julcsiba. Julcsi!
- Miben segíthetek? – rántja vissza őt a jelenbe Margit néni és kérdése.
- Igeen, hát remélem tud! Eltűnt a barátom, Julcsi.
- Mármint Julcsi, a képzeletbeli barátja? Emlékszem rá, tündéri kislány! – A pult alól súlyos dosszié kerül elő, Margit néni lapozni kezd. – Itt is van. Pontosan húsz éve jártál nálunk, Janka! Oh! – Hold alakú, orrára tolt szemüvege felett felpillant Jankára. – Boldog születésnapot!
- Igen, köszönöm, de honnan tudja… nem érdekes. Szóval igen, Julcsi eltűnt.
- Rendben. Hadd kérdezzem meg, mikor vetted észre, hogy eltűnt?
- Várjunk csak. Tegnap későn értem haza a munkából. Előző este barátokkal voltam, beültünk pár italra, tudja hogy van ez. A hétvégén… mit is csináltam a hétvégén?
- Tehát mikor is láttad Julcsit utoljára?
- Mikor is, mikor is… Talán négy hete este, bekuckóztunk, ahogy régen: betettem egy filmet, főztem forró csokit, volt pattogatott kukorica… de hogy azóta?..
- Értem. Feltehetek még neked pár kérdést? – Margit néni kedélyes hangja édes, szívszorító emlékeket ébreszt Jankában.
- Természetesen. – Válaszolja kissé megszeppenten.
- Ha jól értettem, van munkád, vannak barátaid. Így van?
- Iiigen. Bár nincs sok…
- Az nem baj. Egyedül élsz, elköltöztél otthonról?
- Igen, van egy kis garzonom, albérlet. De kifesthettem, én rendeztem be az egészet. – Janka mindig büszkén mesél lakásáról, olyan lett, ahogy anno kislányként elképzelték Julcsival. Pontosan olyan.
- Nagyon jó. Ha jól sejtem, úgy élsz, ahogy mindig is akartál… önállóan, egyedül, de nem magányosan, függetlenül. Olyan tárgyak vesznek körül, amiket szeretsz és olyan emberek, akik szeretnek. Így van?
- Iiigen. Ha így nézzük, így van. – Janka kapizsgálja már, hova fog kilyukadni Margit néni „vallatása”.
- Akkor Julcsira mi szükséged lenne még? – dobja be végső, szívet facsaró kérdését Margit néni.
Janka szeme megtelik könnyel, nagyokat pislogva állja Margit néni kedves, de állhatatos tekintetét. Percek telnek el, Margit néni türelemmel, megértően hallgat, Jankában pedig végigfut minden emlék, amit csak hirtelen fel tud idézni Julcsiról. Azok a nevetések! A kalandjaink! A titkos kézfogásunk! Az egymásnak elsuttogott titkaink! Julcsi csilingelő hangja, hűsége és mindenen átsegítő barátsága! Margit néni szótlanul átnyújt egy zsebkendőt, Janka hangosan kifújja az orrát.
- Köszönöm! – mondja rekedten Margit néninek. – Mindent! – Suttogja bele már inkább a levegőbe.
Margit néni átnyúl a pulton és finoman megsimítja Janka vállát. Janka szipogva bólogat és hazaindul.
Kilépve a boltból, a zebrán épp egy öt-hat éves kislány sétál át, harsányan kacarászik. Nincs egyedül. Janka szíve hatalmasat dobban. A kislány mellett egy lányka lépdel, copfjai repkednek körülötte, kantáros ruhájának zsebei ínycsiklandó nyalókákkal és zörgő zacskós cukorkákkal tömve, vidáman lóbálja hosszúra nőtt karjait és hevesen gesztikulálva mesél. Egy pillanatra összeakad tekintete Jankáéval, majd kacsint egyet és visszafordul a kislányhoz. Janka nézi őket, amíg eltűnnek a sarki épület mögött. Sajgó szívéhez emeli kezét és elmosolyodik. Viszlát!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése