Képzelj el egy helyzetet, amiben feszengsz.
Egy helyzetet amiben nem érzed magad komfortodban, bár magad sem tudod miért.
Egy helyzetet amiben egyedül vagy.
Mert egy ideje mindig egyedül vagy.
Elszoktál az emberek társaságától, mert otthon ülsz.
Mert elvesztetted a talajt, az ismerős közeget magad alól és magad körül.
Az életcélod.
A hajtóerőd.
És még nincs új, pedig te szinte kétségbeesetten vágynál egy újra.
Mert emlékszel hogy milyen volt benne lenni, emelt fővel, egyenes háttal menni, nem félni és tudni hogy ott vagy ahol lenned kell.
Most a kétség van.
A bizonytalanság.
A nincs új.
A nem tudom hol van az új.
Itt nincs.
Veled nincs.
Veled a kétség van.
És a nem tartozol sehova érzése.
Képzeld el, hogy annyi minden van benned.
Amit megosztanál.
De nincs kinek.
Mert elveszett a képesség, hogy kijöhessen.
De az álarcod megvan, az a jó "fal" fajta.
Amit hosszú évtizedek alatt fejlesztettél.
Ami mindig kihúz a csávából.
Amihez mindig nyúlhatsz.
Amitől úgy tűnik, veled minden rendben.
Te felette állsz a szorongásnak.
A nem tartozol oda érzésének.
Képzeld el, hogy mindez nem Veled történik, hanem a melletted állóval.
Odafordulnál?
Oda!
VálaszTörlés