Itt a nyár. Új szokásához híven megint áprilisban. Úgyhogy ideje mesélnem arról, mi folyik egy szorongó, testképzavaros nő fejében. Örülnék is és nem is, ha tudnál kapcsolódni, ha értenéd, ha átéreznéd - mert ha igazán igen ezekre a válasz, akkor sajnos a Te fejedben is ugyanezek a csörték játszódnak most le.
Szóval itt a nyár. Biztos lesz még szeszélyes tél hirtelen, de már a hótaposóra, nagykabátra nem hiszem hogy szükség lesz. A nagykabátot nem véletlenül említettem - merthogy az a magunkfajta páncélja, legjobb barátja, a burok, amiben rejtőzködhetünk, ráadásul legálisan! Szóval nagykabát öribarink el, tavasz híján az átmeneti kabátot idén sem látjuk (már azt sem tudjuk nagyon, ki ő és hogy nézhet ki) és rögtön ugorhatunk a nyári ruhatárhoz. És itt jön az első borzongás. A tavalyi nyári ruhatárunk. Már el is felejtettük, mikben feszengtünk tavaly, olyan mélyre tuszkoltuk az agyunkban azokat a hosszúra nyúlt, sikamlós, ötven fokban konstans izzadós nyári napokat. Jön a szorongással kísért felmérés: felvenném még idén? Nem ciki, nem nagyon tavalyi/netán tavalyelőtti? Egyáltalán rám jön még?
Ekkor érünk el a második borzongáshoz. Mennyit változtunk tavaly nyár óta? Híztunk-e, fogytunk-e, ereszkedtünk-e, emelkedtünk-e, lett-e több visszerünk, seprűvénánk, esetleg mindezekkel időben elkezdtünk-e foglalkozni vagy megint az utolsó pillanatban kapunk a fejünkhöz? Hol a beach body? Megvan? Készül? Köszöni, idén sem lesz? Megint majd jövőre? És természetesen mennyit fejlődtünk fejben? Mennyire tudták a hatalmas pulcsik és tetőtől talpig szettek elaltatni éberségünket saját lelki fejlődésünket illetően: a skálán mennyire érdekel mindez most minket? Jönnek a kiborulós esték? A megfogadom hétfők? A kapkodós, csapkodós reggelek? A nem mehetek így ki hetek? Az idén se menjünk a tengerhez/vízpartra/wellnessbe nyaralni mondatok, valami jó kis indoklással körítve?
A harmadik borzongás akkor jön, amikor felismerjük, kurvára semmit nem változtunk tavaly óta. A negyedik pedig akkor, amikor ismét rájövünk arra is - ahogy tavaly és tavalyelőtt is -, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy mi van a testünkkel. Ahogy arra is rájöttél már biztosan hosszú évekkel ezelőtt, hogy kizárt, hogy egyik napról a másikra hízzunk 5-6 kilót, hogy feszüljön rajtunk valami, ami két napja még lógott. És ha fizikálisan lehetetlen, akkor csak az lehet a megoldás, hogy mindez a fejünkben van. Amitől a képlet/egyenlet/helyzet még félelmetesebb, még elrettentőbb. Mert a kontrollmániánk - mert van, ismerd be - a testünkkel sem tud mit kezdeni, no de a fejünkkel? A minket évtizedek óta árnyék módjára kísérő, alattomosan becsmérlő mondatokkal, a csak te tudod kinek a hangján kísértő szavakkal, amik leginkább a tükör előtt állva, a fagyis pultnál vagy a próbafülkében válnak még hangosabbá.
Ekkor eszünkbe jut X Y barátnőnk és jön vele az ötödik borzongás. Meg a tömény irigység. Neki sikerült! Ő már "odaát" van! Mert erősebb volt, álhatatosabb, keményebb, mazochistább, testtudatosabb, fókuszáltabb - egyszóval minden, ami Te nem. Mert Te idén is elbuktál, a tavalyi fogadalmakat megint sutba vágtad, már azt sem tudod mikor, milyen kifogással, de hiszen még csak most volt ősz, nemrég volt karácsony, még annyi időm lett volna, most kapcsoltam rá, de hisz, de hisz...
Ekkorra annyira elfáradsz és kimerülsz a régi ismerősként újra feltoluló érzelmektől, hogy bevágsz egy cukormentes csokit vagy fagyit, mer' azt lehet. Ettől lelkifurdalásod lesz, de már nincs erőd megint bántani magadat. És ekkor jön a hatodik borzongás. Mert ezt semmi másért nem mondanád, de ekkor igen: úgy lennél férfi. Mert ők ebből semmit de semmit nem értenek. Ők az első napsütésre csak megrántják a vállukat, előkotorják a rövidnadrágjukat meg a pólóikat és folytatják a hetet ott, ahol a szekrény mélyére nyúlás miatt félbehagyták. Bekapcsolják a kocsiban a légkondit, anyáznak hogy milyen meleg van és a fenti mondatok közül egy, azaz egy sem jut eszükbe még véletlenül sem. Nem könyörögnek időpontért a kozmetikusnál, a pedikűrösnél, nem állnak a Media Marktban hogy kipróbálják a legújabb, éppen akciós szőrtelenítő gépet, nem fizetnek be egy villámnak ígért diétára, nem vesznek hirtelen felindulásból éves bérletet a helyi fitnessbe vagy követnek be sírva ötven ígéretes influenszert akik már végigjárták Az utat.
A hetedik borzongással jön a harag és a düh. Utálod azokat, akik vágyakoztak a nyárra - mintha ők tehetnének arról hogy megint itt van - , utálod mindazokat, akik nem ismerik ezeket a mondatokat és utálod magadat, mert te viszont nagyon is jól. És hogy miért tartasz még mindig ott, hogy ettől kiborulsz, hogy ennyit ér a terápia, hogy kussoljanak már a hangok, hogy nem fogod ezt megint kibírni és végigcsinálni egy újabb nyarat...
Szóval de jó, itt a nyár.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése