Elmúlt negyven/betegséggel, diszharmóniával küzd/meddőségben szenved/beüt a menopauza vagy az előszele kopogtat az ajtón/ vagy csak szimplán éli életét, de attól még ezekkel kel és fekszik, ezek dolgoznak benne, történnek vele, érik és érintik:
➤ Egy nap nem ismeri fel magát a tükörben, abban aki visszanéz rá... mintha valaki éjszaka kicserélte volna a fizimiskáját valaki máséra, aki nyomokban, jellegében hasonlít rá, de úgy egészében rohadtul nem... ismeretlenül, picit rémülten, picit szomorúan pislog vissza rá, megértés és könyörület iránti vággyal a szemében.
➤ Először érzi magát láthatatlannak az életben, pedig megfogadta, hogy vele ilyen sosem fog történni. Mintha a vevő a szembejövő férfiakban már nem venné az adást... egyszerűen nem azon a frekvencián sistereg.
➤ Már nem érti a fiatalokat, pedig ezt is megfogadta, hogy márpedig vele aztán ilyen nem! (De közben arra is rájön, hogy ez nem is olyan nagy baj, ez az élet természetes rendje!)
➤ A teste már nem úgy reagál, mint húsz éve, itt-ott fáj, tudatja nagyon is valós jelenlétét fájdalommal, húzódással, vagy szűküléssel, türelmet és megértést kérve.
➤ Már csak csendben, titokban csinál végig egy újabb lombikkezelést, sikertelenül, mert már minek beszélni róla, nem akarja látni az arcokat, hallani a csalódott hangokat, mert valami másra lenne szüksége, de maga sem tudja, mire... Mert ez az egy még az övé és nem értheti senki más.
➤ Egy pánikrohamban, egy ébren töltött estében, egy kis makacs hasi zsírpárnában, egy hőhullámban, egy szinte ok nélküli balhézásban vagy szabálytalan vérzésben felismeri mindazt, amiről olvasott egyszer, valamikor, legyintve hogy ugyan már, még van idő.
➤ Egyre többször gondol azokra a fordulópontokra, ahol dönthetett volna másképpen, amikor indulhatott volna a másik irányba, amikor félt, amikor gyáván nem döntött vagy másokra hallgatott, amikor megalkudott, amikor olyan volt, amilyennek nem kellett volna lennie. Egy másik életre gondol, egy másik nőre, az ösvény túlfelén. A másik én-re.
➤ Egyre többet gondol a vég-re, a miértek-re, a hogyan-ra, a mi lesz-re.
Küzdünk, tiltakozunk, vagdalkozunk, titkolózunk, elhallgatunk, szemlesütünk, elbagatellizálunk, de mind végigmegyünk ezeken, ha beszélünk róla, ha nem. Ha csak csendben, szavak nélkül is, de forduljunk empátiával és megértéssel affelé a másik nő felé ott szemben, a túloldalon vagy épp a mellettünk lévő asztalnál.
És tudva tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése