"Tudtam, hogy egy senki leszek ezután"

Annyira de annyira utálom és elegem van, hogy csak a szarból tudok most építkezni, hogy nincs vidám ha-ha-ha itt sem, életben sem, csak a mély, nyomasztó gondolatok uralják sokunk hétköznapjait és szabad perceit is. Féltudatosan próbáltam ezért terelni a gondolatok irányát és közepesen sikeres programot választottam magunknak a pasimmal szombat estére: karrierváltó ex-újságírók előadásait hallgathattuk meg a Dumaszínház jóvoltából. 

Mint éppen két karrier között lebegő, hazájában és gyakorlatilag mindenében meghasonlott emberként keresve sem találhattam volna jobb klasszikus, sírva-vígadó magyar kikapcsolódást. Négy, újságíróként igen sikeres életutat maga mögött hagyó embert láttam, ki optimistábban, ki még mindig megrendülten, szürkés, enyhén depressziós, de mindenképpen nyomasztó aurában mutatta be új választott szakmáját. Volt, aki itthon maradt, volt aki már Nyugaton, volt ott lovasterapeuta, úszásoktató, kőműves és villanyszerelő is. 

Szívszorító volt látni és hallgatni, hogy két tanult, több diplomás értelmiségi is hogyan és miért választott magának fizikai szakmát, hogyan győzködi magát és minket is, miért jobb ez így. Egyiküknek már jobban bejöttek a számításai, igaz, azóta folyamatosan a NER-nek dolgozik... érzéseim szerint súlyosan meghasonulva önmagával és elveivel. 

De amikor Baksa Roland, aki két év alatt - miközben továbbra is oknyomozó riporterként dolgozott - kitanulta a villanyszerelő szakmát, szóval amikor az ő szájából elhangzott hogy tudta, hogy a lépésével azt választja, hogy hirtelen egy senki lesz, bennem megállt az ütő egy pillanatra. Mert igen, ezt választod, pláne ha az amiben vagy, abban igazán már elértél mindent, amit csak el lehet. Én is ezt választottam, hogy újra senki leszek. Egy kezdő, egy név nélküli, egy nímand, elhagyva a biztonságot és a talajt magam alól. És ugyanazt láttam rajta, amit magamon. Hogy nem volt választása, miközben majd megszakadt a szíve fájdalmában, hogy ezt kellett tennie. 

Ez nem egy vidám este volt, sokkal inkább a megalkuvások estéje. A remény estéje, hogy a megtett lépéseket majd az élet rövid- és hosszútávon is visszaigazolja. Hogy van kiút, van másik ösvény, de az sem vidám, az sem virágos rét, ugrándozó nyulakkal és repkedő, döngicsélő rovarokkal, no meg az unikornissal a közepén. Pedig milyen jó így képzelni...