Nagyon sokat gondolkozom mostanában ezen, mármint hogy mennyire mást jelent a normális/hétköznapi/mindennapi élet mindenki másnak.
Politikusainknak azt, hogy ma is átcsesznek minket a palánkon, megvezetnek milliókat és még jót is röhögnek rajtunk meg magukon, ahogy az egyre duzzadó zsebükbe csúsztatják kezüket. A jóérzésű amerikaiaknak azt, hogy egy komplett idióta és sleppje kezébe került az országuk vezetése és a legrémisztőbb utópiák oldalai elevenednek meg hazájukban a választások óta. Ukrajna sok városában normalitássá vált a bombázás, a légi riadók, hogy akár naponta újrarendeződnek az utcaképek, naponta halnak meg ismerősők, barátok egy olyan háborúban, amihez az égadta világon semmi közük. Izraelben gyanítom több időt töltenek az óvóhelyeken és pánikszobákban, mint kint a szabad levegőn - az ott élő gyerekek fegyverek és bombák, jelszavak és uszítások esti meséje mellett térnek nyugovóra, csakúgy, mint Iránban... Mert nekik, a gyerekeknek semmi de semmi köze sincs a buta felnőttek játékaihoz, mégis az ő hétköznapjuk lesz ez a rémálom.
Az én normalitásom a nem odafigyelés, a nem veszek tudomást, a megpróbálom kikerülni, a próbálom elhessegetni, a felül akarok kerekedni, az attól még próbálok nem megőrülni, a nem értem milyen bogyót szedett be az emberiség vezető fél százaléka, a ki szeretnék szállni de nincs hova, a nekem miért kell ezt végignéznem, a nem tehetek mást csak kivárok - és ezekre geci de geci sok energia megy el! És ezt az energiát fordíthatnám értelmesebb, számomra, az én kis csöppnyi életemben fontosabb dolgokra is, de elmegy ezekre a megerőltető, megszakasztó, erőn felül müködtetett funkciókra.
Úgyhogy új normalitásokat keresek, icipici mozzanatokat, pillanatmorzsákat - vagy Havas Juli után szabadon pillanatmazsolákat - amik elterelnek, az időből kivesznek, ha egy percre is, de elhitetik velem, hogy még van abból a régesrégi normalitásból. Tudod, a Békéből! Valahol elbújva a világon.
Most hétköznapjaimban egészen új értelmet nyert például a nosztalgia, az a megnyugtató, gyerekkori, fiatal felnőttkort, vagy akármelyik vélt vagy valós gondtalan időszakot idéző akármi: íz, illat, fotó, videó, film, könyv, tényleg akármi ami megállásra késztet és béke önti el kicsi szivemet. És ezután igen banális lesz, de tegnap óta a háttérben a főzéshez vagy munkához a Szex és New York megy, a sorozat. Magam is csodálkozom, de valahogy elringat, eszembe jutnak a saját szingli éveim, amiből volt sok, és persze meg is szépültek, csak nevetek hogy mennyire könnyed, mennyire banális volt akkor még minden. Volt munkám, szépen kerestem, imádtam amit csinálok, utaztam, ismerkedtem. Persze akkor is nyomorogtam a magam szintjén, a mikor fogyok le végre-hol vannak a normális pasik-elegem van a főnökeimből szentháromsága sírva altatott el sokszor, de a világ egy békésebb hely volt. Legalábbis én úgy érzékeltem, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
A segítés címszó alatti apró jó cselekedetek szintén normálissá tehetik a mindennapokat. Szeretnék új mozgalmat indítani a "Fogadj örökbe egy fát a nyárra!" munkacímen! Pofon egyszerű, jó érzés lesz neked és a fának is. Válassz ki a közeledben egy facsemetét vagy más rászoruló növényt, ha pedig arra jársz, mindig öntsd nyakon a vizeskulacsod tartalmával. Ennyire kurva egyszerű! Az enyém egy közeli Lidl pokolian sívár környezetében élő egyetlen megmaradt kis facsemete, ami ma is megkapta a kulacsom tartalmát. Nem kell túlgondolni, nincsenek nagy vállalások, csak egy fa! Ha mindenki választana egyet, már előrébb lenne a világ! De ugyanezen elven működök reggelente az erkélyen is, beszélgetek a paradicsomokkal, dünnyögök nekik, kacsolok, kötözök, ejnyebejnyézek és csak remélni tudom, hogy ezt ők is szivesen veszik és meghálálják. Ha más nem, azzal, hogy életben maradnak!
Keressétek a saját életetekben az apró kis normalitásokat, ne hagyjátok, hogy lehúzzon, ami körülöttünk történik. És fogadjatok örökbe egy fát! Csak egyet! És öntözzetek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése