Ma minden fos és szar és semmilyen, én kedvetlen, hagyjon mindenki békén, minek kéne egyáltalán kikelni az ágyból vagy egy sort is írni hangulatban, úgyhogy kijelenthetem, a kiégés újra tombol bennem! Hurrá! És tényleg erre is erőnek erejével veszem rá magam, mert a teljes kilátástalanság, "semmineksemmiértelme-ség" erre is kihat... Még leírni sincs erőm, mennyire értelmetlennek tartom még az írásaimat is.
Ugye, milyen jó a kezdet? Vagy ahogy a kurzusokon mondják, a "hook" ? Kedvcsináló, "behúzó", felcsigázó - parádés, ahogy a hangulatom is!
Na ennyi felesleges önbántás után inkább elmesélem, hol voltam tegnap, abban van egy kis fény és csillogás, de tehetség mndenképpen. Szombat Éva kiállításának finisszázsán voltam a Kastner Kommunity-ben, kiváncsi voltam, ő maga mit fog mesélni a képeiről így utolsó napon. Vicával volt szerencsém még magazinos időmben együtt dolgozni, mélységesen tisztelem a tabukat nem ismerő látásmódját és végtelen kreativitását, nyitottságát, amivel hihetetlenebbnél hihetetlenebb témákban merül el, mintegy fityiszt mutatva a közízlésnek és az álszemérmes közerkölcsnek.
A Puszilom a családot! címet kapott kiállítás képein a kispesti Rostás család életének fontos mozzanatai, eseményei elevenednek meg, esküvők, szülinapok, húsvétok, ünneplőben és hétköznapiban, mosolyogva és félszegen, de mindenképpen büszkén! 14 év, kisebb-nagyobb szünetekkel, házasságokkal és születésekkel, no meg veszteségekkel - ahogy nálad vagy nálam, vagy akármelyik családban történik. Vica családi, házi fotóssá lépett elő Rostáséknél, a szó legkedvesebb, legnemesebb értelmében. Erőltetett mondanivalók és felesleges közhelyek nélküli lopott pillanatok egy magukra, közösségükre és annak összetartó erejére büszke családról. Mert ennyi a lényeg!
Tegnap este megköszöntem magamban, hogy valaha dolgozhattam együtt ilyen csodálatos művészekkel. (és persze azt is, hogy azóta egy másik világ pár újabb tehetségét is van szerencsém ismerni)
Ma meg pocsékul keltem.
Ilyen az élet.
Völgyek és hullámok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése