B nap

Augusztus 8. van, ami nem más, mint egyik barátnőm szülinapja, no meg a Nemzetközi Macska Nap. Előbbiről nem itt, utóbbiról viszont itt, a blogon fogok megemlékezni egy régesrég írt novellával, de persze a faj egyik, véletlenül épp nálam lakó képviselője ma különösen sokat lesz nyomorgatva, ha akarja, ha nem (és nem, az istennek sem akarja).

Nehéz szavakba önteni, mit jelent számomra Benjámin, az hogy 10 éve él velem, hogy még mindig rejtély a kis személyisége, hogy még mindig alakul - most épp a kedvesebb verziója felé, hogy mit jelent az illata, a kis mancsa, a nézése, a bogarai, a közös bogaraink, a közös szokásaink, a nyelvezet amin egymással kommunikálunk és hogy sokszor csodálkozom azon, hogy ez a kis lény végülis a kezembe adta az életét, feltétlen bizalmat szavazva röpke öt perc után. Sorsszerűen, terápiás célzattal jött az életembe, megtanítani és megtapasztalni a feltétel nélküli szeretetet. Kértem, kéretett és megadatott. És csak remélni tudom, hogy valahol Ő is így gondol a párosunkra. 

A novellát még a kezdő Péterfy kurzuson írtam, egy örök barátságról és annak felbomlásáról kellett szólnia. Előre szólok, ez fikció, ki tudja, lehet nem így történt :)

Az Ember legjobb barátja

Élt az első emberpár, Ádám és Éva háztartásában két jó barát, Kutya és Macska. Elválaszthatatlanok voltak, bár természetük szerint tűz és víz. Macska igen agyafúrt és eszes teremtés volt, rendkívüli vadász, aki bárkit le tudott venni a lábáról egy kis hízelgéssel – de csakis akkor, ha ahhoz különös érdeke fűződött. Végtelen lustasággal áldotta meg az Isten, legszívesebben egész nap az árnyékban vagy a tűznél szundikált, miközben a múló időt saját maga tisztogatásával és dorombolással mérte. Kutya ezzel ellentétben szorongó, nyughatatlan lélek volt, akinek mindene a feladat: ott termett tüstént, ahol épp szükség volt rá, ki nem hagyott volna egy alkalmat sem, hogy simogatást vagy szeretetet kapjon cserébe. Hűséges és barátságos volt mind gazdáihoz, mind Macskához. Gyorsan és lelkesen tanult, szomjazta a tudást, viszont nyugalmához és saját magában való hitéhez szüksége volt korlátokra és rendre. Káin és Ábel születéséig minden napjukat együtt töltötték, bár életvitelük kissé eltért: míg Kutya a ház körüli teendőkbe segített be, Macska pihenéssel tette szebbé az első pár életét. Amikor csak lehetett, meséltek egymásnak mindennapjaikról és – bár ezt Macska sosem vallaná be – legelégedettebbek akkor voltak, amikor esténként összebújva hajtották álomra fejüket.

A két fiútestvér születésével és cseperedésével azonban Macska és Kutya élete is megváltozott: Macska Káinnal a földművelésbe kóstolt bele, kaszálási és vetési ismeretek híján leginkább a rágcsálóírtás lett a feladata - ezt szerencsére a pihenésre szánt hosszú órákkal is össze tudta egyeztetni. Kutya viszont kalandra és valódi kihívásra vágyott, így Ábellel az állatok őrzéséből vette ki a részét. Ez volt az igazán neki való munka, terelt, ugatott, mordult, vezényszavakra ugrott, a jól végzett feladatok végén pedig lelkesen fogadta a neki járó dicséretet. Ha nappalaikat már nem is, de éjszakáikat még együtt töltötték, bár Kutya egyre ritkábban csatlakozott Macska éjjeli barangolásaihoz – inkább pihenéssel készült a megterhelő munkanapokra. Ha érezték is a két testvér között növekvő feszültséget, nem törődtek vele. Úgy gondolták, hogy az ő életük folyására ez nincs kihatással.

Történt egyik nap azonban, hogy a testvérek szokásos heti áldozatbemutatásán Káin kérdőre vonta Istent, hogy az ő adományát nem értékeli, azt semmibe veszi, bezzeg Ábelét. Isten figyelmeztette Káint, hogy a rossz gondolat rossz cselekedetet, a rossz cselekedet pedig bűnt szül. Káin dühödten tért haza és őrjöngve forralt bosszút, a szobájában fel s alá járkálva hangosan vette számba lehetőségeit. Macska épp ott töltötte délutáni pihenőjét, legkedvesebb testrészét, kecses és ölésre termett mancsait tisztogatta komótosan. Hallotta Káin Ábelt becsmérlő és fenyegető mondatait, de nem tulajdonított nekik nagy jelentőséget – Káin sokat dúlt-fúlt magában, már gyerekkora óta tombolt benne az elfojtott agresszió. Dolga végeztével – azaz mikor mancsait már kellően szépségesnek és tisztának találta – ott is hagyta a magába roskadt Káint és érdekesebb történés után nézett. Este el is felejtette említeni a jelenetet Kutyának, annyira nem vette komolyan ő sem Káin dühkitöréseit.

Másnap Káin a mezőre invitálta Ábelt és ott megölte testvérét. Oly gyors és kegyetlen volt, hogy Kutya és Macska sem szóhoz nem jutottak, sem megakadályozni nem tudták a bűnös tettet. Felocsúdva a véres történésekből lélekszakadva rohantak vissza a házhoz, fellármázva az egész gazdaságot. Bizony még odáig is elhallatszott Isten mennydörgése és haragja, amivel nemcsak száműzte e termékeny Földről az idősebb testvért, de még meg is átkozta: jelet tett homlokára, amely megvédte az erőszakos haláltól, támadóinak pedig kilátásba helyezte, hogy hétszeresen bűnhődnek meg, ha Káinnak haja szála is görbül.

Macska és Kutya meggörbült gerinccel, mereven a semmibe bámulva, szótlanul ültek a verandán, próbáltak értelmet keresni a káoszban. Ekkor jutott eszébe Macskának a tegnapi jelenet Káin szobájában, lesápadva fordult Kutya felé és bűnbánóan mesélte el Káin rohamát, hozzátéve, hogy Kutya is tudja, Káint sosem kellett komolyan venni. Kutya – felfogva Macska mondadójának értelmét – éktelen haragra gerjedt, vonyítva fogadta meg, hogy sosem bocsátja meg Macska mulasztását és kérte Istent, hogy árulásáért átkozza el Macskát. Isten - látva Kutya fájdalmát – megparancsolta Macskának, hogy kövesse gazdáját a száműzetésbe és jelet tett az ő homlokára is. Kilencszeresen átkozta el és tette nehézzé Macska és leszármazottjai életét: az addigi feltétel nélküli szeretet és megbecsülés feleannyi mértékben adatik majd meg nekik, mint Kutyának és leszármazóinak. Kutya és leszármazottjainak imádói heves gyűlölettel viseltetnek majd Macska és leszármazói iránt, amit hosszú-hosszú életük egészében viselniük kell. Kutya - és leszármazói - pedig megkapták az „Ember legjobb barátja” örökös címet is.

Kutya és Macska aznap este utoljára tért békében nyugovóra, összebújva, örök barátságuk emlékére. Másnap felvirradt a „kutya-macska barátság” korának első hajnala, égtelen lármával, keserves nyávogással és dühös csaholással kísérve.