Merthogy olyan is van, meg mindennek is van. Mivel számomra annyira természetes olvasni, meg könyvek között lenni, mint mondjuk a vízivás meg a lélegzetvétel, így mindig meglepődök, ha például ezt népszerűsíteni kell. Márpedig ezért találta ki az UNESCO ezt a jeles napot 1965-ben.
És most elmesélem - igaz nem kérted - az én olvasáshoz való viszonyomat. Hahh, az egy nagy, nagyon várt találkozás volt, én és a betűk-számok tudománya. Gyűlöltem, hogy nem tudok olvasni, hogy mindig valakit meg kell kérnem, hogy olvasson föl ezt vagy azt - már akkor - 4-5 évesen - masszív FOMO élmény éltem meg. Akkora zseni viszont nem voltam, sőt ugye egyáltalán nem vagyok az, no meg anyukám is ellenezte volna, mert majd mit csinál a gyerek az iskolában, nem jó az ha unatkozik, na szóval nem tanultam meg magamtól. Csak szépen sorjában, időben, ahogy kell, az iskolában.
És imádtam! Mármint olvasni! Végre a "nagyokhoz" tartoztam, a "tudósokhoz", akik értenek a betűkhőz, egyszerűen szólva végre én is nagy lettem, legalábbis ebben. És onnantól nem volt megállás, örök mentsváram, menekülésem, menedékem lett a könyvek és a könyvtárak világa. Gyerekszoba és privát szféra híján, no meg extrovertált gyerekként mi mást csináltam volna, akár társaságban is - olvastam! Ha pedig igazán jót akartak velem tenni a szüleim, lekísértek a helyi "Szabó Ervinbe", azt jól otthagytak zárásig. Nekem az olyan volt, mintha mondjuk a mennyországba kerültem volna - mindenki békén hagy és én azt olvasok, akkor és úgy, ahogy csak akarok. Lefordítva: olyan világba menekülök és az lehetek, akik csak akarok!
Sokat nem változtam ebből a szempontból, engem tényleg békén kell hagyni, ha könyv van a kezemben, meg legyen csend és elegendő fény. A többi meg nem számít. És ilyenkor szokták elmesélni az éppen folyó könyvélményeket a hölgyek/urak. Na szóval most kettőt tartok épp kézben, az egyik még mindig a sárkányos fantasy - bocsánatos, mert 960 oldal, na - ez Samantha Shannontól A leszálló Éj napja című elképesztő hosszúság. Ebben vannak leszbikus királynők és amazonok, utóbbiak még "menopauzáznak" is. Ezt egyébként cseppet sem gúnyként írom, inkább csak szokatlannak találom az ilyen témákat a fantasykben. Viszont pont az írás miatt nagyon élvezem, azaz inkább csodálom, hogy tud valaki ennyire kerek és egész fantáziavilágot felépíteni, no meg következetesen végigvinni. Nem vagyok szakértő meg szerkesztő, tehát lehet hogy van benne hiba, de attól még egy wow élmény.
A másik egy ajánlott olvasmány volt az írói tanfolyamról, Dr Lukács Liza Lenyelt vágyak című könyve, ez dícséretesen kicsi, tehát jöhet velem utazni és szórakoztatni a tömegközlekedésen. Rögtön helyesbítek, mert inkább megríkat mint hogy megnevettetne, annyira közelinek érzem a témát magamhoz és annyira hasonló mondatokat olvasok, mint amik az én fejemben is keringenek. Egy túlevésben szenvedő nő terápiájáról van szó, remélem hogy nekem is segítségemre lesz, hogy a helyére tegyem végre az evést az életemben.
És ha már említettem az írást. Ma hajnalban volt az utolsó, tanfolyamra írt irományomnak a leadási határideje - ezúttal novellát kellett írni és nem kevesebb, mint 30 ezer karakter formájában. Én majd' leestem a székről, amikor kihirdették az utolsó feladatot, mert eddigi életem leghosszabb novellája 10 ezer karakter hosszúságú volt csupán. No és az eredmény? Kérem szépen 30 067 darab karakter, mindkét kezem sajog, de leadva. Mondjuk nem életem fő műve, legalább még egy hét kellett volna, hogy pihentessem meg nézegessem meg csinosítgassam, de önmagában a tény, hogy ennyit írtam, na arra büszkének kell lennem. Sírva vagy vígadva, de a héten még biztosan hírt adok, hogy sikerült. #fingerscross
Dícsértessék. No meg olvassatok, mert olvasni jó!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése