Péntek este a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében egykori Alma materemben jártam, az ELTE Jogi karán. Egész héten át a Banned books nevű kiállítás miatt állt nyitva az egyetem könyvtára, bár - mint utólag megtudtam - oda egyébként is bárki bemehet és ingyen beiratkozhat. A folyosóra kitett molinókon a cenzúráról, annak történetéről és mindenkori formáiról, mértékeiről lehetett olvasni, konkrét könyvekkel pedig a könyvtárban szemléltették a mai és régebbi helyzetet.
A látogatás apropója pedig a Tanú c. film vetítése volt, Réz András felvezetésével, utána egy könnyednek csöppet sem nevezhető, mégis lebilincselő beszélgetéssel. A filmen önkéntelenül is elmosolyodik az ember, de teljesen máshogy és máshol ülnek a poénok, mint mondjuk 10-15 vagy akár 20 évvel ezelőtt. Mert ez most annyira valóságos, annyira aktuális, semmiben sem különbözik attól, amit egy sima hétköznapi hírek meg politika címszó alatt végig kell néznünk. A kiforgatás, a be- és belemagyarázás, a tények szabad elferdítése a magam valóságának igazolása érdekében, a másik totális hibáztatása - ugyanazért pedig saját táborom felmentése, ugye ismerős? A szakdolgozatomat anno a politikai szocializációról írtam, jelesen a pártállami időszakról. Emlékszem mennyit kacagtam az ötvenes, hatvanas évek pártpropaganda cikkein, mozgalmi irományain, milyen lelkesedéssel kereteztem a dolgozatomat a fenti filmből vett két idézettel, mennyire könnyedén vettem a korszakot és a témát magát, hisz olybá tűnt, a magyar történelem lezárt fejezeteként kezelhetem azt. Ekkorát azt hittem még sosem tévedtem, dolgozatom pedig legalább annyira aktuális, mint maga a film, amit néztünk. A 73 éves Réz Andrást reggelig tudtam volna hallgatni, frissebb volt, mint én akármelyik péntek este fél 11-kor...
Utána még épp be tudtunk ugrani egy igen izgalmas előadásra, ami az USA-ban zajló, egyre hevesebb könyvcenzúrázásokról szól, ami leginkább a könyvtárakat érinti. Arról már én is hallottam, hogy iskolai könyvtárak hosszú polcsorai ürülnek ki, sőt magát a könyvtárost is büntetőjogi felelősség terheli, ha olyan könyvet tesz elérhetővé, ami utólagosan bizonyítottan teszem azt pornográf részt tartalmaz. Igaz, az igen szubjektív, mit tekinthetünk pornográfnak, vagy akár kisebbségekre vonatkozóan sértőnek, így minden egyes bejelentésnél külön állapítják meg, hogy a törvényi lehetőség - miszerint kitiltható egy könyvtárból - vonatkozik-e rá. Az utóbbi két-három évben - ami mit tesz Isten, egybeesik a Trump adminisztrációval - igencsak megszaporodott, konkrétan megháromszorozódott a bejelentések száma, leginkább magánszervezetek és magánszemélyek érnek rá erre - és biztos vagyok benne, hogy hasonló érvekkel dolgoznak, amik alapján nálunk is be kell celofánozni bizonyos regényeket, könyveket. Persze az a jóravaló MAGA jogvédőnek nem jut eszébe, hogy a legközelebbi könyvesboltban azért ezt ugyanúgy megtekintheti a kiskorú, mert ez a tilalom csak könyvtárakra vonatkozik...
És persze nem kérdezted, de azért mesélek arról, milyen volt ismét ott lenni: ha az önműködő ajtókat nem számítjuk, nem sok minden változott, ismeretlen ismerősként üdvözöltem a könyvtárat, a folyosókat, a tanszékeket, az aulát, a büfét, közben picit sírtam, meg meghatódtam, valamiféle szomorúsággal és büszkeséggel vegyes nosztalgia próbált könnyeket kicsalogatni belőlem. Még annyira fiatal voltam, annyi minden volt előttem, egy nagyon pozitív, sokkal bíztatóbb hely volt a világ, és bár nem lettem jogász - mert rohadtul nem nekem való - intellektuálisan és szellemileg ott lettem az, ami most vagyok. És ezért viszont nagyon is hálás vagyok annak az egyetemnek.
És mi van ma? A nemzetközi helyzet fokozódik, a hanyatló Nyugat megint itt van, sőt még mindig a szexualitás az ópiuma, aki nincs velünk, az ellenünk, állandósult az (osztály)harc, éberség, majd egyszer sokaktól kérnek valamit cserébe a mostani jólétért, az egykori szabadság kontinensén a saját elnökük taszítja az amerikaikat polgárháborúba - egyébként is mindjárt megalakul Gileád, kis jelentéktelen hazánk pedig megint két tűz közé került és megint rosszul fog taktikázni, mint már oly sokszor a történelemben. Klímaválság? Ugyan már, én sem szorongok rajta, hisz előbb nyírjuk ki egymást egy gyors lefolyású háborúban, minthogy megérjük, hogy csesztük szét a Földet. Ennyi szorongás mellett kicsit nehéz a saját személyes jövőmmel foglalkozni, amit olyannyira nem látok és elkeserít, ha mindezen fentieket nem számítjuk, hogy már attól bevonulnék önként egy barlangba és ki sem jönnék onnan.
U.I.: Tudok-e jóval szolgálni? Ha mással nem is, végre kiolvastam a 960 oldalas fantasyt, amivel régóta küszködök. Meg megvettem életem első saját magam által varrott szoknyájához az anyagot. Annyit mondhatok, kurva nehéz szülés volt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése