A negyedik rész igencsak sötétre sikeredett, amiről meg eszembe jutott egy Péterfy írókurzusos csoporttársam régebbi megjegyzése az egyik novellámhoz, miszerint fél, hogy ha rossz kedvem van, mert akkor valami horrorisztikus fog kibukni belőlem és már előre retteg, mit fog olvasni tőlem... ezt vehetjük félig nem bóknak, meg épp akkor nem is passzolt, mert jókedvemben írtam meg életem egyik legbrutálisabb sztoriját, de azért valljuk be, egy írónak ez bizony a lakmuszpapírja, mármint a története hangulata, pláne ha naplószerű blogról van szó!
De akkor félre mára a sötét gondolatokkal és nézzük meg, mik is a jó dolgok abban, ha valaki stylist és/vagy divatszerkesztő, avagy miket lehet az árnyoldalak melletti másik serpenyőbe tenni:
- Igaz, ez pont szubjektív, de álmaim melóját végeztem, amit pár évvel azelőtt ötlöttem ki magamnak. Jobban belegondolva egész gyerekkoromban Barbiekat rakosgattam ide meg oda, öltöztettem fel így meg úgy, no meg fényképezőgépet ragadva örökítettem meg a kert egyik, meg másik felében... Szóval az álommeló nálam sokkal mélyebbről jött - és valahogy nem is éreztem soha megeröltetőnek azt az utat, ahogy elértem. Kitaláltam, megjelent előttem a kivilágított útvonal, az elágazásoknál pedig mindig a jó irányba fordultam - oh istenem, de jó lenne újra egy ilyen...
- Maga az az abszurd tény, hogy azért, mert - természetesen leegyszerűsítve - felöltöztetsz valakit, ruhákat válogatsz össze, izgalmas kiegészítőkre vadászol, újabbnál újabb darabokra és tervezőkre, azért valakik megfizetnek téged, az egy konkrét szakma, foglalkozás. Ezen sokszor és sokat röhögtünk, fáradtan, kimerülve, sérvvel cipekedve, a folyamatos sziszifuszi kellős közepén is, mert még úgyis rohadt bizarrnak tűnt. Mert az is!
- Ezt a fenti, abszurdisztánba hajló tevékenységet szétszeded a lehető legapróbb elemeire és még azokról is agyalhatsz, filozofálhatsz, beszélgethetsz, jelentőséget tulajdoníthatsz neki egész nap, aztán pedig az agymenéseid egy szép napon nyomtatásban manifesztálódnak. Sőt, mások is megismerik, ne adj isten, kedvelik és követik.
- Ennél rugalmasabb - annak minden előnyével meg hátrányával - munka nincs is. Csak egy szent határidőnk volt, a nyomdába adás és az onnan visszaszámított napok. Semmi más! Igaz, hogy 10-15 másik emberhez kellett állandóan igazítanod magad, de akkor is, melyik szakma képviselője teheti meg, hogy teszem azt egy átlag szerdán, ebéd után, ha épp olyanja van, alszik egy órát, felkelve szépen megkávézik és csak aztán indul vissza dolgozni. Minden, de minden egyes alkalommal, amikor ezt megtettem, idült mosollyal a számon aludtam el, még a legdurvább, legkiégettebb időszakomban is. Egy ilyen korszak után visszaülni egy nyolctól ötig munkahelyre - nekem maga volt a kínzás.
- Sehova sem tehető, semmilyen skatulyába nem beilleszthető, elképesztően sok előítélettel bíró szakmáról van szó - amit megemlítve kapsz hideget-meleget. Azt hiszik, minimum egy Anna Wintour vagy, minden nap kapsz valami designer táskát, méregdrága gardróbod van, a munkád könnyű, hisz érted, csak ruhákkal foglalkozol, az bárkinek menne, hisz mindenki felöltözik reggel... Amikor jönnek a kéretlen kérdések, hogy na, mesélj, mi a divat, nekem mit ajánlasz, vagy legalább csak azt mondd meg, ezt vagy azt hol lehet kapni, vagy emlékszem arra, amikor egy teljességgel ismeretlen nő a szerkesztőségben a vonalason felhívott engem, hogy ő a mittomén melyik magazinnál dolgozik és megy a lánya esküvőjére. A felét sem értettem a mondandójának, letette és egyszercsak bepördült a szeribe, elém állt és széttárva karjait kérdőn rám nézett, hogy na, akkor ő mit vegyen fel? Az elején, meg amíg élvezettel lubickolsz az életedben/munkádban, ezek írtó vicces, később szuper sztoriként felhozható élmények. De mikor a beled kilóg, kezd kerülgetni a burnout és a huszadik ember kérdezi meg a héten, hogy mondd csak, mi most a divat és abból nekem mit ajánlanál, neked, akit életemben először és utoljára látok éppen, no, akkor már igencsak kinyílna a bicska a zsebedben. Akkor már az a szalagcím megy körbe a fejedben hogy nem dolgozom én sem ingyen, hagyjatok békén, nem világos? És amire nem is gondolnál, hihetetlen akadály volt ismerkedéskor - ha benyögtem tinderen, hogy divatszerkesztő vagy stylist, oh kérem...Volt akit egy nap után már tiltanom kellett, annyira rápörgött arra, hogy úristen akkor hány celebet ismerek és milyenek. Volt, aki mérhetetlen csalódottsággal vette tudomásul, hogy nem minden divatszakember - de az, akivel épp találkozott, az tuti nem - olyan, mint egy divatmagazinból szalajtott modell, vaskos logókkal díszített szettben, fullsminkben, bundában. Nehezen érthetőek a problémáink, egy nine-to-five világból jövő legyint rájuk vagy áll, mint borjú az új kapunál... Az sem lett sokkal jobb, ha letagadtam és azt kamuztam, újságíró... No hogy rendet tegyek ebben a "kiböffenésben" és összefoglaljam eme pont lényegét: egy unikornisnak érzed magad, némi joggal, de mindig találkozol olyannal, aki sokkal jobban tudja, milyen egy unikornis és na, hát Te nem olyan vagy!
- Amíg nem szaporodtak klónozással az influenszerek, addig oltári sok utazás, külföldi élmény és munka jutott nekünk osztályrészül. Emlékszem egy évre, aminek az első félévében minden hónapban mentem valahova. Vittek minket csőstül Londonba, ott volt mindenki, aki számított. Egy másik cég jóvoltából évente kétszer Veronába mentem, csukott szemmel elkalauzollak az Amfiteátrum környékén, csak szólok. Csináltam interjút head designerrel, tulajdonossal, voltam gyárlátogatáson, aludtam kismillió négy- és ötcsillagos szállodában, szóval érted, volt egy jó időszakunk! Voltam Bázelben az óra- és gyémántkiállításon, Londonban részegen leszólítottam Ellie Gouldingot és nekem is van képem a tényleg vadítóan szexi Jon Kortarajenával - és igen, erős keze és ölelése van, jól sejtetted :)
- Amíg élvezed, addig fantasztikus, mennyire változatos munka, akár naponta új emberekkel. Mivel igen intim, közeli pillanatokat éltek át az öltöztetéssel, sokan nyílnak meg neked, sok emberi sors, tragédia és öröm jut el hozzád, amit ha jól használsz, nagyon építő tud lenni. Sosem felejtem el, amikor nem látó, siket és mozgássérült embereket fotóztunk és az utolsó hölgy egyszercsak deréktól lecsatolta a lábát és a falhoz támasztotta a farmerjét... aznap sokat mantráztam magamnak, hogy nincs is bajod bazdmeg, mit sírsz, ezek az emberek inkább egésznek érzik magukat még ebben a helyzetben is, mint te...
- Ugyanez a változatosság igaz a fotózások helyszíneire is - ha ügyes vagy, irtó sok helyre eljutsz, sokszor a hétköznapi ember számára zárt, különleges terekbe és élményekbe is. Utólag már igen megmosolyogtató, de öltöztettem már erdő közepén, semmi közepén, nyilvános wc-ben, los angelesi bár mosdójában, lépcsőházban, raktárban, folyosón, olyan helyen ahova be sem mennél, utcán, vízben, vízparton, alagútban, vonatban, villamoson, buszon, borászatban, zuhogó esőben, hóban, reptéren, kéredzkedtem be millió helyre és kellett másik millióban megoldanom a vasalást és azt, hogy épségben maradjanak a ruhák.
- Ennek a szakmának a kihívásai megerősítenek, formálnak, rezilienssé tesznek. Megtanulsz akármilyen emberrel elsőre beszélgetésbe elegyedni, kérni tőle, meggyőzni, a legparasztabb-al is elsimítani valamit, megtanulsz az első rezdülésekre figyelni és reagálni, megtanulod emberek munkáját összehangolni, megtanulsz dirigálni, nem soknak, de kevésnek sem lenni, megtanulsz főnöknek lenni, megtanulsz alázatosan, a csapat egyik tagjaként dolgozni. Felcsapsz logisztikusnak, pszichológusnak, coachnak, rendezvényszervezőnek, Hr-esnek, marketingesnek, fizikai munkásnak, első és utolsó embernek egy személyben.
- A sok alkalmazkodás, faszkodás és idióta megrendelők mellett magadnak osztod be az idődet, a magad ura vagy, a szó legszebb, legnemesebb értelmében. Ami számomra annyira természetessé vált, és az életemből előtte annyira hiányzott, hogy nagyon nehezen tudom ezt elengedni.
- Az alkotás öröme - ehhez nem is kell nagyon mást hozzátennem! Aki kreatív, az érti!
- És ami a legfontosabb: ha annyira imádod a ruhákat, ahogy anno én, akkor annál jobb nem történhet veled, hogy velük töltöd minden napod minden percét. Én az a fajta voltam, aki a munkáján keresztül ki is élte a sóvárgásait drága, elérhetetlen darabok után - elhoztam, megcsodáltam, lefotóztam, kipipáltam, visszavittem, strigula. Átértékelődik a szép, a minőségi, a divatos, a menő, a trendi fogalma, ha annyi minden megy át a kezed között, annyi alkalommal éled meg a divat felgyorsult körforgását, mint mi, akkor átrendeződnek a helyi értékek a fejedben, szívedben.
Tényleg, ezek után csak egy kívánságom van - magamnak és másnak is: hogy találjuk meg azt az álommunkát (én egy újabbat), amit annyira tudunk élvezni, hogy a sok baszakodás, probléma nem számít, hogy még így is örömmel hajtjuk álomra a fejünket. És nem mellesleg még kielégítő pénzt is kapunk érte. Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése