Mert ha valamit - de leginkább egy receptet vagy DIY projektet - ezzel a jelzővel népszerűsítenek, akkor az teljességgel biztos, hogy én bizony el fogom rontani. Valahogy az egyszerűnek kikiáltott dolgok mindig kifogtak rajtam, az IKEA-s basic bútortól kezdve a két összetevős palacsintán át a buggyantott tojásig vagy rántásig. A magammal és képességeimmel szembeni elvárás azonmód az egekbe szökik, amikor meglátom "a hülye is meg tudja csinálni" címkét, mert annál ugye nincs cikibb, mikor az nem megy...
Évek óta készülök a világhálón elronthatatlanként aposztrofált, a "kezdőknek is sikerül", liszt nélküli, vöröslencse alapú wrap elkészítésére. Ötvenszer lementve instán, betárazva legalább egy kiló vöröslencse, a gyári wrap-el teli polcok mellett látványosan megejtett sóhajok hogy ne vegyük meg, ezt nem lehet hisz lisztes, meg feldolgozott élelmiszer, de ne feledd a lementett receptet! Tudod, elronthatatlan!
A sok éves lelki edzés ma ért be, dél körül megkorgó gyomrom, a lustaság, no meg a tegnap készített, "továbbra is fittyet hányok a receptekre" házi humuszt is kenni kell valamire alapon nekigyűrkőztem! Az kimaradt sok éve gyülemlő álmaimból, hogy a vöröslencsét bizony be kell áztatni a művelet előtt. Viszont ha főhősünk éhes, ott egy idő után kő kövön nem marad, ott bizony ételt kell felszolgálni, vagy valaki nagyon pórul jár. Ezért a lencse összesen öt perc áztatást kapott és egy pökhendi nézést, hogy úgyis tök hamar péppé szoktál főni, úgyhogy nyugodj meg, ennyi is elég lesz!
Jelentem, nem, kurvára nem elég! Az első próbálkozás eredménye egy vízben úszkáló, diribdarabjaira hullott lencsemassza volt, ami habos a szódabikarbónától, meglepetésként pedig nagyobb fokhagyma darabokkal. Második próbálkozásként a massza fazékba került, gondolván egy kis hő hatására megpuhul, oszt nekieshetek újra a botmixerrel. Röpke három perc és tényleg "masszásodni" kezdett, újraéledő lendülettel estem hát neki a kis géppel, közben már optimistán odatettem a palacsintasütőt is. Állhatatos percek következtek, aminek az eredményeként korgó gyomrom a csirízszerű állagot már sikernek könyvelte el - így egy adagot már csusszantottam is a serpenyőbe....
Ha láttál már alaktalan, meghatározhatatlan, ehetetlennek kinéző "valamit", na ő figyelt az én palacsintasütőmben. Wrapre még hunyorogva sem emlékeztetett, inkább vegán omlettnek mondanám, barnás sültebb amorf pép darabkák, de persze #egészséges, #alakbarát, #IRfriendly meg #kékzónás módra.
Tanulság? Egyrészt el kell előre olvasni a receptet, másrészt a lelkiállapotot valahol a ráfeszülő, képességeiben kételkedő és az elbizakodott, egóból lazán nyomó, "ugyan már, hisz még egy majom is meg tudja csinálni" közé kell valahogy belőni. Mint az Életben általában mindent.
U.I.: Valakinek egy valaha már sikerült? Btw?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése