Újabb listás poszt, mert ezek szerint az agyamnak most ez a kényelmes formátum...
- Mindenkinek tiszta szívemből ajánlom, hogy nézze meg A boldogság tanítása című filmet, ami a XIV. Dalai lámáról - életéről, hivatástudatáról és leszületésének legfőbb céljáról, az együttérzés igéjének hirdetéséről - szól. Kilencven perc mindösszesen, és én kilencven percen át bőgtem. És ez bő kilencven éves ember, belenézve a kamerába, olyan szépen, egyszerűen fogalmazta meg azt, ahogy mindannyiunknak működni kéne ezen a Bolygón - és akkor ez a világ egy jobb hely lenne. A számomra legmeghatóbb pedig az volt, amikor értünk, nőkért emelt szót - hogy attól meg pláne jobb hely lenne a világ, ha mi lennénk a vezetői. Épp ezért reméli, hogy az utána leszülető, XV. láma már női testbe érkezik! Kérdés, mennyire felvilágosult, mennyire nyitott az egyháza vezetősége, mennyire lennének képesek ezt úgy a helyén kezelni és elfogadni, ahogy most erről ő maga vélekedik. Nem tudom, létezik-e még egy olyan ember a Földön, aki abban hisz, amiben ő: hogy minden ember az együttérzés csírájával születik, és mindenki képes rá... Amikor ez elhangzott, persze rögtön Putyin, Trump meg saját vezírünk arca kúszott be lelki szemeim elé és rá kellett jönnöm, bizony nem én leszek az a másik ember.
- Péterfy-Novák Éva és az ő Nevers-vágása. Nem vagyok könyvkritikus, nem tudok okos, akadémikus mondatokat kanyarintani róla, csak annyit mondanék, hogy megint meglepett, természetesen jó értelemben. No meg azt éreztem, hogy dühösebb, mint valaha, de azt amolyan furmányos módon adja a tudtunkra, elaltat, elterel, majd agyonbasz egy kővel, amikor a legkevésbé várnád. Az Üvegfal című novelláját a metróajtóban állva bőgtem végig, "Évuval" megmutattuk az utazóközönségnek, mekkora ereje lehet az irodalomnak... Máshogy, máshonnan, más fájdalmakon alapul az én búrám, de ilyen szépen még sosem láttam leírva, hogyan is működik. És bizony pontosan így! Köszönöm!
- A Glamour jóvoltából ma elmehettem egy, az egészségügyet a technológia szemszögéből vizsgáló konferenciára, ahol természetesen mi más, mint egy író, kritikus és esztéta, Nemes Z. Márió előadása tetszett a legjobban. A transzhumanizmusról, a szingularitásról és az öreg Jókait érintő erkölcsi dilemmákról mesélt, no meg arról, mennyire közel vagyunk ahhoz, hogy elhiggyük, kijátszhatjuk a halált. Emlékeztetett - pont jókor, hisz ma is a gravitáció által okozott károkat mértem fel épp az arcomon és a sírás kerülgetett - hogy "időbe vetett lények vagyunk", attól bizony nem tudunk függetlenedni, az determinál minket, ha akarjuk, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem.
+1: Ma kaptam egy dicséretet az aktuális írótanfolyamon. Az elsőt, tisztán, érthetően, egyszerűen megfogalmazva: hogy legyek arra büszke, amit leadtam. Kivételesen ennek "csak" örültem és nem sírtam el magam! Ezzel magamat is meglepve, no meg határtalan büszkeséggel és szívemben túláradó boldogsággal, ezennel zárom soraimat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése