Irma öt perce képtelen eldönteni, benyisson-e. Megőrültem? Mit keresek én itt?
– Nyitva az ajtó, tessék beljebb fáradni. – hallatszik bentről.
Irma szíve nagyot lódul, keze menten izzadni kezd.
– Jó napot kívánok! – mondja tétován, ahogy benyit.
A kinti világos után szoknia kell a benti félhomályt – először a hang forrását kutatja a fekete falú, zsúfolt helyiségben. Meg is találja a jósnőt, egy drapériával borított asztal mögött ülve. Zelda asszony egyik kezével int felé, a másikban füstölgő pipáját tartja.
– Foglaljon helyet. Kint olyan zimankós, nem akartam volna, hogy megfázzon! Mi járatban?
– Én még sosem jártam ilyen helyen, meg nem is nagyon…érti. De egy próbát megér. – Állja a jósnő szúrós tekintetét, nagyot sóhajt és egy szuszra kirobban belőle. – 30 éves lettem, egyedül élek, karrierem nincs, sehova sem tartok, alig vannak barátaim, félek az emberektől, apukám él csak, ő alkoholista, nem beszélünk, anyukám meghalt, amikor 15 voltam. Mit tegyek, hogy boldog legyek?
A jósnő nagyot szív pipájából, a kiáramló füst beborítja egész arcát. Újra és újra megszívja, és a csípős ködön keresztül fürkészi Irmát. Majd feláll, a közeli komódon felfirkant egy papírlapra valamit, összehajtogatja és átnyújtja Irmának.
– Csak ezt adhatom magának. Mindig tartsa magánál, de soha nem olvashatja el, mi van rajta. Ez segíteni fog.
Irma átveszi a feléje nyújtott papírfecnit, remegő hangon megköszöni és kábán kibotorkál az ajtón.
Másnap frissen, vidáman ébred, bár arra nem emlékszik, hogy ért haza. A történteken jót nevet, de azért a cetlit beteszi a pénztárcájába, ahol ott is marad a következő 50 évben. Sosem nézi meg, mi áll rajta, ha elhasználódik, egy idegennel másoltatja le. A cetlire gondolva melegség önti el szívét és minden döntésénél úgy érzi, mintha valaki hátulról támogatná, bátorítaná – amikor egy alapítványnál helyezkedik el, vagy mikor megismeri leendő férjét, vagy gyermekei születésénél. Egy halkan suttogó fuvallat kíséri egész életén át, amit boldogan, békében él le, pontosan úgy ahogy kívánta.
Halála után pénztárcájából egy megsárgult papírfecni került elő, ami az első érintésre szétporladt. Nem maradt már dolga.
– Nyitva az ajtó, tessék beljebb fáradni. – hallatszik bentről.
Irma szíve nagyot lódul, keze menten izzadni kezd.
– Jó napot kívánok! – mondja tétován, ahogy benyit.
A kinti világos után szoknia kell a benti félhomályt – először a hang forrását kutatja a fekete falú, zsúfolt helyiségben. Meg is találja a jósnőt, egy drapériával borított asztal mögött ülve. Zelda asszony egyik kezével int felé, a másikban füstölgő pipáját tartja.
– Foglaljon helyet. Kint olyan zimankós, nem akartam volna, hogy megfázzon! Mi járatban?
– Én még sosem jártam ilyen helyen, meg nem is nagyon…érti. De egy próbát megér. – Állja a jósnő szúrós tekintetét, nagyot sóhajt és egy szuszra kirobban belőle. – 30 éves lettem, egyedül élek, karrierem nincs, sehova sem tartok, alig vannak barátaim, félek az emberektől, apukám él csak, ő alkoholista, nem beszélünk, anyukám meghalt, amikor 15 voltam. Mit tegyek, hogy boldog legyek?
A jósnő nagyot szív pipájából, a kiáramló füst beborítja egész arcát. Újra és újra megszívja, és a csípős ködön keresztül fürkészi Irmát. Majd feláll, a közeli komódon felfirkant egy papírlapra valamit, összehajtogatja és átnyújtja Irmának.
– Csak ezt adhatom magának. Mindig tartsa magánál, de soha nem olvashatja el, mi van rajta. Ez segíteni fog.
Irma átveszi a feléje nyújtott papírfecnit, remegő hangon megköszöni és kábán kibotorkál az ajtón.
Másnap frissen, vidáman ébred, bár arra nem emlékszik, hogy ért haza. A történteken jót nevet, de azért a cetlit beteszi a pénztárcájába, ahol ott is marad a következő 50 évben. Sosem nézi meg, mi áll rajta, ha elhasználódik, egy idegennel másoltatja le. A cetlire gondolva melegség önti el szívét és minden döntésénél úgy érzi, mintha valaki hátulról támogatná, bátorítaná – amikor egy alapítványnál helyezkedik el, vagy mikor megismeri leendő férjét, vagy gyermekei születésénél. Egy halkan suttogó fuvallat kíséri egész életén át, amit boldogan, békében él le, pontosan úgy ahogy kívánta.
Halála után pénztárcájából egy megsárgult papírfecni került elő, ami az első érintésre szétporladt. Nem maradt már dolga.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése