Köszönöm poszt

Na szóval vannak ugye a kék zónák meg a kék zóna elmélet, ami szerint a Földön ezeken a földrajzi területeken élnek a leghosszabb ideig az emberek. A legismertebb ilyen zónák: Okinawa, Japán; Szardínia, Olaszország; Nicoya-félsziget, Costa Rica; Ikaria, Görögország; Loma Linda, Kalifornia, USA (Adventisták). Mivel gyanúsan sokan közelítik meg viszonylagos egészségben a 100-ik életévüket ezeket a helyeken, kutatni kezdték annak lehetséges okait. Az alapvetően növényi alapú táplálkozásra épülő étrend, a mindennapi mozgás megléte és a mentális egészségre törekvés mellett a közösségi kapcsolatok fontosságát is kihozták a vizsgálatok. Ott, ahol több generáció él egymással, ahol rendszeres az alulról szerveződő közösségi együttlét, ott bizony tovább élnek az emberek.

Nem feltétlenül ebből a megfontolásból, de a héten adtam a hosszú életnek, remélem a testem majd emlékszik erre harminc év múlva is! Baráti találkozók, baráti mozi és egy írós találkozó is belefért, és azt kell mondjam, egyik jobban emelte a "lelki jóllét" szintemet, mint a másik. Lelkizések, könnykifolyásig röhögések, összekapcsolódó, egymásra hangolódó másodperc töredékek adják a barátságok alapját, mindhárom személynek köszönöm hogy erre megint sikerült emlékeztetniük! És köszönöm, hogy a barátaim! 

Ennél sokkal nehezebb - nálam pedig mostanában komoly bátorság is szükségeltetik hozzá - elmenni egy olyan írós találkozóra, ahol jó esetben két embert ismerek, akik közül történetesen az egyik az, aki az épp aktuális kurzust tartotta. Rövid időn belül másodszorra szedtem össze magamat annyira, hogy átlépjem a magam húzta határt és beültem szinte idegenek közé a Tehetség Íróstúdió (állítólag szokásos évvégi) személyes találkozójára. Kiscsoportos, röhögős, kevésbé feszengős este volt, én meglepő módon kifejezetten jól éreztem magam, csak kevésszer akartam kimenekülni szituációkból, pillanatokból. Sőt, még egy kedvesen tálalt írói kritikát is jól fogadtam, nem hagytam ott csapot-papot hogy az utcán végre elbőghessem magam, hanem - micsoda fordulat - elismertem, hogy hmm, milyen igaz, jó ötlet, sőt még fel is villanyozott, hogy ebből a szemszögből is rápillantsak az írásra. Ezt is köszönöm! 

Köszönöm az új Predátor filmnek, hogy sikerült meglepnie, hogy végigizgultam a sálamat szorongatva a majdnem két órát, hogy karakterfejlődést fedezhettem fel, nem is annyira elrejtve és hogy összességében nem érzem, hogy kidobtam volna az ablakon a mozijegy árát!

Köszönöm Szaniszló Juditnak, hogy megríkat a villamoson, hogy kicsit skizofrénnak érzem magam mert mintha belelátna a fejembe, és köszönöm, hogy meggyötör A másik ember című könyvével. 

És mivel ennyi órát töltöttem közösségben, így picinykét megcsúsztam a vállalásommal, uh bronz vasárnap, azaz holnap egy régi kedves írásomat teszem fel, a kétmegállós novellák közül. Aztán majd hétfőn visszatérek a rendes kerékvágásba, fogadom magamnak! És ha már erről van szó éppen, ha látod és olvasod ezt a posztot, legyél már oly jó és olvass bele ezekbe a tényleg rövid novellákba visszamenőleg! Foghatom a META-ra, foghatom arra hogy még mindig nem értek a közösségi médiához, és elbaszom, nem a jó oldalán fogom meg ezt a dolgot, hogy a novelláim is pont ugyanolyan szégyenlősek, mint az írójuk, de bizony igen kevés embernek dobálgatja a rendszer. Szóval köszi és puszi. Úgy látszik, Neked is köszönöm ma!