KIÉGÉSNAPLÓ

A héten találkoztam egy volt szakmabelivel, aki még mindig aktívan stylistkodik. Nem véletlen, hogy én szándékosan kerülöm ezeket a találkozásokat... Amellett, hogy mosolyt és könnyedséget erőltetve magamra a nagyon menőnek hangzó "sabbaticalt" szoktam kinyögni státusz meghatározásként, rögtön elterelem a szót, nehogy sírásban törjek ki pár belekérdezést követően. Hiszen mit tudok mondani, mit csinálok? Gyógyulok? Változok? Fejlődök? Vagy legalább annyit tudnék mondani, hogy családot alapítok... Sokszor érzem a közösség hiányát, hogy nincs közegem. Úgy, ahogy eddig volt. Oké, ott is kívülálló voltam, de a közös munka, a közös megpróbáltatások azért kovácsolnak rendesen - volt egy úgynevezett hovatartozás érzetem. Ezek hiányában talajomat vesztve keresgélem, hova az Istenbe is tartozom igazán, ki is vagyok Én?  Vagyok, létezem. Elnyomott hanggal/hangokkal a fejemben. Nagyon ritkán hallom őt/őket, talán csak ilyenkor, írás közben, amikor koncentráltan, instant befelé figyelek -...

 Dolgok, amiknek most örülök/amik most jók:  - Észrevétlenül megjártam Toszkánát, ami annyit tesz, hogy bő másfél héten át bámultam bele a szalmasárga dimbes dombos tájba; élveztem a pineta (fenyőerdő) adta árnyékot a kertben; elaléltam a tipikus toszkán villák és dombokra épült kisvárosok látképétől; megkönnyeztem Pisát és Firenzét; már megint csak szívtam és szívtam az emberiség majd' ezeréves történelmét a lelkembe/szívembe; olasznak éreztem magam a fagyizóban (lefordítom: kb öt olasz szót ismételgettem, de akkor is); szarrá áztam Sienában és ezt rég nem élveztem ennyire; táncra perdültem egy tengerparti kisváros spontán hétköznap esti szabadtéri koncertjén; csak úgy voltam este a kisváros zajos korzóján és bámultam a forgatagot; csak úgy voltam kora reggel a kisváros kávézójában és tanultam csak lenni mint ők; csak úgy voltam. Csak úgy lenni jó!  - Megint és megint rájöttem, hogy olvasni jó dolog, sőt, kurvajó! Olvass!  - Az én édes egyetlen drága cicám mostanába...

Mély hallgatásba burkolózom... időm sem volt, picit itthon sem voltam, múzsa sem csókolt meg, vagy olyan dolgok suhantak csak át az agyamon, amikről nem érdemes vagy nem lehet írni. Sok minden kavarog bennem, harcolok kétséggel, szorongással, idővel, kérdőjelezek, bizakodok aztán lehervadok, újraépítek, elhallgatok és kimondok, egymásután és egyszerre...  Négy napot töltöttem Bergamoban és környékén, vidám low budget üzemmódban, egyik legkedvesebb barátnőmmel és egy ryan-air méretű, ingyen felvihető teeny-tiny hátizsákkal. Külön büszke vagyok az utóbbira, hogy én, azaz én, elfértem benne és nem szenvedtem hiányt semmiben. Hoztam a szokásos formám, úgyhogy volt zuhanyzós mutatványom - ahol magamra húzva a fülke ajtaját, a földön, égnek meredő lábakkal találtam magam -, itt inkább csak az egóm sérült és persze megtalált az utazók hasmenése, természetesen egy hajón - hol máshol - ahol nem volt vízöblítéses wc, csak valami szippantós, repülős/hajós típusú... hát ott már a méltóságom is...