KIÉGÉSNAPLÓ

Nem is tudom mikor, a kiégés melyik szakaszában írtam arról, hogy rohadtul hiányzik a közösség, a valami nagyobbhoz, többhöz tartozás érzése. Nincsenek kollégák, ha pedig tényleg megéled a szart a lehető legteljesebb valójában, akkor ugye otthon vagy egyedül mint egy karanténos fertőző beteg - elzárva körülbelül minden olyan dologtól, ami az embert emberré teszi. A most a csapból és a marketinges egyszeregyekből is ömlő "Kék-zóna" elméletnek is egyik fontos pillére a közösséghez tartozás - ami ugye nem másról szól, mint a hosszú életről és annak titkáról. Tehát hogy lefordítsam: nemcsak rövid távon buggyansz meg attól, hogy nem vagy csoporttag, de hosszú távon sem hasznos mert korábban murdálsz meg! A magam lassú, sokszor meglepően félszeg módján felépítettem avagy belecsöppentem pár közösségbe, ahol nekem most jó. Természetesen az egyik az edzőterem, ahol van, hogy ismerősként köszönnek rám, pár oktató név szerint ismer és persze vannak azok, akikkel hosszú évek óta együtt e...

- ha még nem vettél részt csoportos párnacsatában. Mert bizony jó pár évvel ezelőtt, olyan jóféle silent disco módon rendeztek egyet a Clark Ádám téren. Vittem párnát, két kísérőt akikre rábízhattam a szemüvegem és gyerünk, üsd vágd nem apád! De ne gondoljátok, hogy ez olyan béna ad hoc szervezés volt, nem nem! Volt kérem moderátor, és voltak dobok, amik adták az ütés-vágás rítmusát. Hát én komolyan imádtam, hetente kellene egyet rendezni, sok agresszív köcsög kiélhetné a vágyait puha, viszonylag békés keretek között. Több párnacsatát a Parlamentbe!  - ha nem voltál még tereptárgy egy macska/kutya életében, életterében. Mert én az vagyok Benjaminéban. Nincsenek fizikális határaim, intim terem, én csak egy megmászandó domboldal vagyok a pihe-puha ágyon, vagy ugrálóvár, ha épp rájön a reggeli ramazuri! Pár éve egy laparoszkópiás alhasi műtétből tértem haza, hetekig figyelnem kellett h semmit de tényleg semmit se emeljek, pakoljak, hajoljak. Na kérem ott követtem el a hibát, hogy errő...

- A macska csacskaság: kedves négylábú lakótársam hétfőn kisebb műtéten esett át, eredménye egy hétcentis műtéti varrat és egy tölcsér. Nevezett egyén jól van, én pedig egyre büszkébb és büszkébb vagyok rá, ahogy a megalázó műanyagot viseli, ami alázatra és türelemre tanítja őt. És ez jó dolog, mert nevezett egyén ezeknek igencsak híján van, lévén elkényeztetett, agyonszeretett lakáscica.  - A büszke csacskaság: A belengetett 200 km-em összegyűlt az edzőtermi spinning kihíváson, rég voltam ennyire büszke magamra, hisz ellene mentem mindannak, amit valaha gondoltam magamról (vagy egyébként mások rólam). Kellene egy új kihívás, Kos énem vérszemet kapott... - A nem kicsi érzelmi csacskaság: Még csak csütörtök, de már az érzelmi skála minden kis zegzugát bejárta a lelkem, a héten szedtem már össze magamat a fospincéből, öntött már el a szarcunami, dobálgattam már magam ide-oda, kétségek között hánykolódva, sikerült hétfőn a legaljával indítanom, ma talán a közepesben vagyok és még hol ...

„Szerintem le kéne feküdnöd Petivel, olyan helyes faszi!” „Nehogy lefeküdj vele két randi után, legyen méltóságod!” „Méltóság, pfff, ódivatú vagy!” „Légy őszinte, mondd el neki hogy nem volt választásod!” „Megőrültél? Soha nem mondd el neki hogy sikkasztottál, legyen eszed! Inkább sikkassz még aztán mondj fel a picsába!” Megőrülök tőlük, ma különösen hangosak, biztos front jön! Kuss, kuss, kuss, kuss! Az utolsó talán kicsúszhatott hangosan, mert többen nagy szemeket meresztenek rám, még a vállukon ülők is! Ja, hogy nem mondtam még? Matilda vagyok, 30 éves és látó. És hogy mit látok? Hát a vállatokon ülő angyalt és ördögöt, a jót és rosszat, a bibliai megkísértést magát! Ez önmagában – meg ha nem velem történne – még vicces is lehetne, de csöppet sem az. Nem tudok beszélgetni, ismerkedni, egy légtérben lenni úgy igazán senkivel, hisz rögtön négyen veszünk részt a kommunikációban: ő meg én, no meg a vállán csücsülő, icipici ördögi és angyali hasonmás, akik egytől egyig, kivétel nélkül mi...

Lassan négy óra, hallod ember? Legalábbis a te primitív mértékegységeid szerint, ezt sem értem, ha már itt tartunk, hova tűnt belőled az intuíció… Pedig teljesen egyértelmű: megkordul egyet, megkordul kettőt a gyomor, kicsit már kellemetlenül sok ideje nem foglalkoztak velem - sehol egy elkapható lábacska, sehol egy felém kapó kéz, ami elöl úgy térhetek ki felháborodva, ahogy egy angolna csúszik ki az emberi kézből - na ekkor kell felkelni, se előbb, se később! Szerintem elvárható, hogy mire eszmélek, a tálkámban már szobahőmérsékletűre melegedjen fel a reggelim és ne nekem kelljen öt percenként lecsekkolni, hogy mikor már, mikor már. Igazán nem kérek sokat. Most már négy is elmúlt, de te nem mozdulsz… hát mi vagyok én, a Hegy? Meg aztán mi olyan nehéz a felkelésben? Pillanatok alatt ki lehet pattanni az ágyból, hisz az élet nem más, mint egy állandó készenlét! De nem, Te tetszhalott módjára húzod a macskabőrt és megtisztelő, gyengéd érintésem számodra semmit sem jelent. Csak te tehets...

Be kell valljam, eléggé rákaptam. Mióta rászántam magam, hogy a versenyszellemet növelő, zónákat és színeket arcomba toló beállítással tekerjek, hát Kos énem új életre kelt és pörgeti bizony ezerrel. Sőt most még egy kihívás keretében kilométereket is gyűjtök, nagyon remélem hogy meglesz a 200 km! Ha másért nem, a dicsőségért (no meg az ingyen törcsiért és shake-ért - kinek hazudjak)! Még mindig bénácska vagyok, még mindig furcsán (szerintem) nézek ki a nyeregben, de becsülettel csinálom!  Közben pedig rájöttem, hogy a spinning a kontrollmániás emberek vágyálmát testesíti meg. Te irányítod a szenvedésed mértékét, a fájdalmat, a nehézséget, a M indent abban az ötven percben. Mesterséges körülmények között lehetsz a gombokkal vezérlő kontrollmánia királynője! Ha olyan napod van, megengedőbb vagy, bár garantálható, hogy legközelebb majd jól megbosszulod magadon a "lazaságot". Ha viszont épp elszabadul a "mániád", bizony az utolsó cseppeket is kifacsarod magadból, mond...

"Hiszen még meg sem jelent egy könyved sem! Mi az hogy még - úgy gondolod hogy valaha megfog? Meg egyáltalán, ki kiváncsi arra, amit írsz? Még hogy író, jézusom hagyjuk már!" Ellene megyek az összes, fejembe szorult kétségnek és hangnak, megteszem azt, amire nagyon nem vágyom, mert félek kibújni a barlangból és mégis nagyon vágyom rá, mert szeretném megélni lényem ezen részét is.  De mit is? Nem mást, mint a hivatalos, írói Facebook oldalam létrehozását! Ez egy teljesen elhanyagolható történés az emberiség életében, nekem viszont hatalmas mérföldkő, komfortzóna elhagyás, égő arc, neonfelirat a fejemen, jézusom ne már biztosan akarod ezt momentum, amit most ezennel meglépek!  A linkek között megtalálod "hozzám" az elérést, ha szeretnél ott bekövetni hogy sose maradj le semmilyen írásomról!  Jelige: "Cute persons only!"  U.I.: Mivel ma hivatalosan, deklaráltan is vége a magyar demokráciának, szeretném ha az oldalam nyilvánossá tételéről emlékeznék erre a nap...

Lukrécia egyik nap úgy ébredt fel, hogy eltűnt belőle a varázslat. Maga sem tudja, hogy történhetett, pár hónapja még bizonyosan érezte, hogy megvan. Tegnap viszont úgy kelt fel, hogy nincs sehol. A világ elszürkült, fakó lett, azzá a szomorú hellyé vált, amitől mindig óvta magát. Az emberek frusztráltan, lehangoltan masíroztak az utcákon, miközben majd szétfeszítette őket a mélyükben szunnyadó agresszió – élő, lélegző gyutacsok egy bomba végén. Az utcák porosak, koszosak, amerre csak nézett a vakolatok mállanak, a levegő nehéz, ólommal teli. A gépzajtól nem hallotta a saját gondolatait, nem volt előlük menekvés. Tanácstalanul tett-vett lakásában, de otthona sem volt a régi. Repedezett falak, össze nem illő bútorok, kifakult huzatok és szakadt rojtú szőnyegek – ezekre lett volna olyan büszke egy éve, mikor beköltözött? Nem tudott tovább otthon maradni, az egykor oly szeretett tárgyak látványa kiűzte a négy fal közül. Indulás előtt még lopva tükörképére nézett, de csak hamuszínű arcbőrt...

Kedves Anikó! A héten egy novellát kellene megírnod az írótanfolyamra, témája a ' szabadság '. Csak és kizárólag elcsépelt faszságok jutnak az eszedbe, olyan közhelyek amiket még te is rögtön megunsz, mire végiggondolod. Ilyenkor szoktál a jó öreg Google-hoz fordulni - igaz, haladó csoporttársaid egyike inkább már a chat GPT-vel beszélget el kedélyesen az aktuális problematikáról - , hátha kapsz egy kis inspirációt. Kicsit kétségbe is estél, amikor még Zalatnay Sarolta örökbecsű "Nem vagyok én apáca, Nem élhetek bezárva, Te sem vagy kedvesem, börtönőr, Engedj ki hát, a hűvösből!"- jén is elméláztál, vajon az elindít-e végre a kívánt trekken...  A kutakodás során viszont rátaláltál egy rendkívül érdekes és nagyon is aktuális dokumentumra, nevesen " Az Európai Unió Alapjogi Chartájára ". Ezt az igencsak civilizált, haladó európai értékeket hordozó egyezményt 2000. december 7-én írták alá a nizzai csúcstalálkozón, ahol mi is jelen voltunk, mint az EU tagja. A W...

Mindennapjaink természetes, szinte észrevétlen hozzávalója, a szükséges rossz ha épp koszos és büdös, a biztonságot adó ha épp pontosan jön és ott tesz le ahol kell, bevackolós kuckó ha van egy jó könyved és végállomástól végállomásig mész. Kék vagy sárga változatban, de elképzelhetetlen, hogy ne legyen. Mivel jutnál el a legeldugottabb faluba is, hogyan mennél munkába vagy iskolába, mit átkoznál el naponta többször, hogy nem jön, késik, nem is ez a megállója, rohantam de pont bezárta az ajtót a köcsög sofőr, mi fulladna le hegymenetben, miben rohadnál le nyaranta a melegtől és miben anyáznál hangosan valaki vagy valami miatt? Mi vitt volna el sok bizarr, vicces, döbbenetes, nosztalgikus emlékedbe?  Sosem feledem tinikorom "Barbie" rózsaszín változatait, iskolánk ki tudja honnan szalajtott szállítóeszközeit, amikből volt vagy három de egy mindig a szerelőnél volt, ami egy látványosság volt már önmagában is, amivel jártunk belföldön és külföldön egyaránt, amitől rettegtek a ta...

Sosem voltam az, aki a népszerű, sőt Oscarral felmagasztalt filmekre váltott volna először jegyet a mozikba, sőt sok kedvencem sincs az ilyenek közül. Vess meg nyugodtan, de nekem az, ami ennyire túlhájpolt, mindig gyanús... Sőt, butuska makacssággal ragaszkodom egy olyan attitűdhöz is, hogy én márpedig nem nézem meg a Titanicot, mert mit képzelnek...  Úgyhogy most sem a Nosferaturól vagy Demi Moore díjesős alakításáról fogok mesélni, hanem a pár hónapja már a mozikban lévő Vilma és a férfiak -ról. Egy csendesen jelen lévő, eldugott művészmozikban játszott norvég filmről, ami hosszú évek óta az első olyan film, aminek már körülbelül a felétől bőgtem és a szívem szó szerint fájt a mellkasomban a meghatódottságtól és a sok párhuzamtól.  "Vilma, a harmincas éveiben járó zongoratanárnő egyedül él egy csendes norvég városban. Kerüli a közösségi médiát, és hajlamos túl sokat gondolkodni, a halálfélelem a legnagyobb gondja. Karácsony közeledtével magányát váratlan vendégek érkezése z...

Még hat óra sincs, de máris tele a feed-em nőnapi posztokkal. Olyan szívesen látnék egy statisztikát, hogy ezeket a posztokat javarészt nők vagy férfiak generálják, mennyi mögötte az eladási szándék és mennyien gondolják ezt tényleg komolyan. Különben is miért van ez a nap? Már eleve gyanús, hogy miért is kell külön egy nap amikor hozsannákat zengünk a nőkről? Miért kellett egy nap, amikor megemlékezünk arról, hogy a nők egyenjogúak a férfiakkal? Hogy igazából mi van?  Én nem kívánok boldog nőnapot, mert számomra mi sem természetesebb, hogy egyenrangúak, egyenlők vagyunk a férfiakkal. Nem is tudom, melyik nemet kell erre inkább emlékeztetni, mert hát kedves Nőtársaim, Ti sem álltok ezzel valami jól. És a nap végén, a bajaink végén, amikor a legnagyobb szükségünk van segítségre, csak egy másik nő fog segíteni, ha egyáltalán segít. Az alap, hogy végre meg kéne értenünk, egyforma jogok illetnek meg minket a férfiakkal, amiből egy morzsányit sem szabadna alábbadni, csak hogy szeressene...

Az írótanfolyam, amin részt veszek, napi kihívásokkal (és egyben ihletmorzsákkal) bombáz, ami szuperjól jön, ha épp nem jön az a cseszett múzsa. Ma nagyon kimerült szegény, tavasz előtti fáradtság, tompa, lomha, minden baja van, igazából már felkelni sem volt kedve. Mármint a múzsámnak. Dolgozni meg aztán pláne nem. Mielőtt szemére hánytam volna, aztán persze mindent magam ellen irányítottam volna, hisz végülis én vagyok a tehetségtelen és szar, ő csak tök random kapcsolódott pont hozzám, szóval mielőtt a cunami lecsapott volna, eszembe jutott az egyik kihívás témája - mutasd be az írói környezeted.  Szerintem már írtam arról, hogy van az a szentimentális kép a filmekben, hogy az író beül egy kávézóba, rendel egész napra egy lattét a kedvenc, név szerint ismert baristájától, akivel kedélyesen elcsevegnek semmiségekről - bajról, problémáról sosem, hisz olyan nincs, szinte bérelt helye van az ablaknál ahol romantikusan tűz be a tavaszi-nyári napfény, maga köré tudja vonni az alkotói ...

Tivadar keze megremeg, szíve hangosan dübörög mellkasa börtönében. Végre, megtalálta! Ez lesz az Ajándék számára! Most el kell indulnia, de majd ha hazaér, intézi is! Sebtében besöpri az aznapi dolgozatokat régimódi aktatáskájába, futva lekapja szövetzakóját a fogasról és már robog is a kijárat felé. A kapuban jobbra fordul, útközben nehézkesen belebújik zakójába és megcélozza a villamosmegállót. Kicsit meggyorsítja lépteit, látja messziről az érkező „négyeshatost”. Lehuppan az első helyre, mély levegőket véve próbálja szívét nyugalomra csitítani. Nem tudja kiverni fejéből az Ajándékot, türelmetlenül néz körbe a szerelvényben, keresi szemével, mivel tudná siettetni az időt. Eszébe jut laptopja, de kissé ódzkodik attól, hogy egy tömegközlekedési eszközön használja – mindig megvetette az „olyanokat”. Izgatottsága azonban legyőzi korábbi elveit és előveszi a gépet, ráfekteti aktatáskájára. Kinyitja a kereséseknél és újra nagyot dobban a szíve! Még mindig megvan! Remélhetőleg eredeti! De h...

Sokáig ültem a képernyőt bámulva, nehezen tudtam szavakba önteni, amit érzek.  Félek.  Pasim ma segítséget kért az internet népétől. Ártatlan, semleges bejegyzés, egy bajba jutott autón kellene segíteni annak, aki tud és akar. Az egyik szintén ártatlan, közös kedvtelésből/érdeklődésből létrehozott, négyezres facebook csoportból reggel óta az admin tizenöt embert tiltott ki.  Félek.  Tizenöt ember gondolta, hogy helyénvaló egy ilyen posztot kihasználni arra, hogy sértegessen valakit. Ebből körülbelül tíz gondolta, hogy akkor ő most jól ki is "zsidózza" magát, hisz azt ma már megint lehet!  Félek.  Az a tíz ember egyébként férj, családapa, állítólagos tisztes magyar állampolgár, úgynevezett ember. Ez a tíz "ember" ma, 2025-ben úgy gondolta, vannak emberek, akik valamilyen megkülönböztető jegyüknél fogva alávalóbbak másoknál, hogy ők eldönthetik, mik legyenek ezek a megkülönböztető jegyek, sőt, az általuk megállapítottak alapján azok büntetést is érdemelnek!...