KIÉGÉSNAPLÓ

Kedves 2025! Tőlem még nem kaphattál évösszegző levelet, mert eddig mással voltam elfoglalva, nevezetesen  selfcare napot akartam az évvége meg évkezdés jegyében tartani, ami a fátyolmaszkig egészen jól ment, majd a szekrény hátuljában megtalált, rég lejárt chillis masszázsolaj képében utólag már nem volt a legjobb ötlet. Merthogy mi lehetne jobb bizonyítéka az igazi önszeretetnek, mint adni a napok óta edzésre kényszerített, de egy centit sem mozduló comboknak és fenéknek egy jó narancsbőr eltüntetésére kitalált olajjal - itt is kérek mindenkit, hogy ne csinálja utánam, vagy csakis az Antarktiszon vagy Alaszkában! Egyrészt kevesebben hallják majd az üvöltést, másrészt egyszerűbb ott egy órán át hűteni a bekent, folyamatosan égő testrészeket a hóban, fagyban. Itt a második kerületben maradt a bugyiban kiállás az erkélyre, a kádban ötpercenként megejtett hideg vizes zuhany és a masszív anyázás! Sem ülni, sem ruhát elviselni magamon nem tudtam egy jó órán át, a 'faszomat' viszont...

Az első, nélkülük. Ünnep, de mit ünnepeljen ezen? Már egy hete készül erre a napra, nyitogatja sebzett lelke ajtaját, be-bekukucskál, de még mindig nem képes kitárni, hogy fájjon. Hogy végre szaggasson, kínozzon, hogy a kurva életbe, érezzen végre valamit! Robot módjára telik a reggel, kávégép bekészít, tejhabosító bekapcsol, de azt már nem is tudja, hogy került a pultra a bögre, a kiskanál. Nézi a szemközti ház tűzfalát, omladozó vakolat, burukkoló galambok, belvárosi idill, az élet mindig megy tovább. – Jó reggelt! – Juli álmos, gyűrött párnamintás feje jelenik meg a konyhaajtóban. Sanyi összerezzen, el is feledkezett Juliról. – Én is kapok? – Persze. – feleli rekedten. A nap első hangos szava. Nem néz barátnőjére, automatikusan nyitja a szekrényt az újabb bögréért. Válla összerezzen, hallja lelke ajtaját nagy robajjal becsapódni. Juli hangtalanul lép oda barátjához, hátulról átöleli, beleszagol a nyakába, oda, ahol azt az otthonos, minden problémára gyógyírként ható illatot szokta é...

A mentőautókkal kezdődött. Máig megfejthetetlen okból, ha látott egy szirénázó mentőautót, keserves zokogásban tört ki. Évtizedekig csak ez és azok a filmek tudták kiborítani, amikben egy állat halt meg. Gyűlölte ezeket a filmeket, kegyetlen vágóként kivagdosta emlékezetéből a szomorú részleteket, helyükre boldog percek kerültek. Hisz meg sem történtek, miről beszélsz? Szívének első szerelmi repedése mély nyomokat hagyott érzékeny lelkében – Laura onnantól képes volt a sírásra akárhol, akármikor, akárki előtt. Ahogy attól fogva nevezte magát, ő lett ’a síró lány’. Ömlöttek a könnyei buszon, villamoson, HÉV-en, hajón, vonaton vagy repülőn, társaságban, egyedül, edzés közben, a sorban állva vagy akár a fodrásznál ülve, akármi vagy akárki benyomhatta azt a bizonyos gombot. Megtanult együtt élni új képességével, sőt, szép lassan a kezdeti szégyen – skandallum, nyilvánosan sír egy felnőtt nő – helyét a büszkeség vette át. Onnantól kezdve ’a síró lány, aki nem szégyelli könnyeit’-ként emle...

Tegnapról mára fogytál-e már tíz kilót? Máról holnapra fogysz-e majd még tíz kilót? Tartottál-e ma már diétát? Vegánt, carnivore-t vagy egy jó kék zónát? Mozogtál-e ma már akármit? Jógát, pilatest vagy csak a négyeshatos utánit? Masszíroztál-e ma már arcot, nyakat, feneket? Gondolsz-e a jövőre eleget? Tartod-e a reggeli/esti rutinodat? Követed-e instán az okosokat? Néztek-e ma már át rajtad? Bizonygattad-e ma már az igazad? Sírtál-e ma már egy jó nagyot? Kergettél-e ma már hiú ábrándot? Hittél-e ma már magadnak? Hogy holnapra megváltozol, szavadra? Csaptad-e be magadat a mai nap? Ez nem menopauza, fáradtság csak! Estél-e ma már kétségbe? Hogy nem látsz semmit, de semmit a jövődbe’? Küzdöttél-e ma már a súlyoddal? Narancsbőrrel vagy csak a koroddal? Szerettél-e volna ma más lenni? Csak egy kicsit fiatalabb, vagy csak kicsit többet enni! Szorongtál-e ma már a jövőn? A holnapon meg a mindenképp bekövetkezőn? Akartál-e ma már gyereket? ...

A sarokban villódzó olcsó műfenyő fényei szivárvány színbe öltöztetik az első felest. Kátya öt perce szemez a kisüstis pohárral, ami az egész további este sorsát eldönti majd. A képzeletbeli pro és kontra listán szépen sorakoznak az érvek, és a pro ezúttal is jobban áll: hat éve egyedül, egy katasztrofális karácsonyi vacsorán már túl az ősökkel, ami alatt huszonhét szemrehányás hangzott el. Huszonhét érv az ivásra. Még filmcímnek is elmenne! Az elsőbe még nem halt bele senki. Cheers! Semmihez sem hasonlítható érzés keríti ilyenkor hatalmába: a kontroll önmaga, sorsa és élete felett, az a megnyugtató tudat, hogy elindult valamerre. Hamis biztonságérzet, de még két kör és erről is elfeledkezik. A második mellé már a Youtube Kedvencek mappája is dukál, ekkor szokott szégyenérzete is pár percre bekapcsolni, mit gondolhatnak a szomszédok főcímmel. Ez is hamar elmúlik majd, így csak vállat rándít és hangosan felkacag. Inkább röfög, de ki hallaná? Finoman indít, George Michael és Mary J. ...

A fentről érkező, rideg neonfény felerősíti Liza szem alatti táskáit, de legalább jótékony homállyal fedi negyvenes nyaka árulkodó jeleit. Liza szokásai rabja, heti négyszer a lakásához közeli edzőteremben kezdi a reggeleket – nyitásra érkezik, elkerülve a tömegeket és a puhányokat. Lizát nem nevezhetjük kezdőnek, négy éve és három hónapja vette meg első bérletét, miután egy cikk hatására rájött, perimenopauzába lépett. Liza nem kifejezetten vesz dolgokat a lelkére, szereti a felmerülő problémákat hatékonyan, rövid- és hosszútávú terveket felállítva megoldani. A tünetek enyhítésének egyik legbiztosabb módszereként az izomerősítő edzést javasolták, így Liza számára sem volt kérdés, hogy hétfőn már ott fog kezdeni. Liza hamar megkedvelte az edzőtermi közeget, az egyedül küzdő, szótlan társakat, a bajtársias tiszteletet és a teremben uralkodó egyszerűséget. Szerette a napját keretező szertartásokat, a hajnali kezdést, a belépő kártya pittyegését és az első rekedt sziá-kat. A negyvenes...

– Marriott Paradise, Barbara vagyok, miben segíthetek? – Igen, jó napot, érdeklődnék, mikor van üresedés a Last Paradise lakosztályban? Jól tudom, ez az, ami A Fára néz? – Igen, uram, de sajnálattal kell közölnöm, az elkövetkezendő három évben nincs szabad éjszakánk oda. Ezeket a foglalásokat is csak úgy tudjuk tartani, hogy vis major esetén sem térítjük vissza az árat. – Nem érti kérem, nekem igen fontos lenne, hogy… – Nézze, az utolsó Fa látványa mindenkinek fontos, de mit tehetnék? Azzal szoktam viccelni, talán ha valaki méltóztatna feltalálni egy időgépet, akkor… – De nekem az orvos írta fel és életbevágó lenne… – Akkor sem tehetek semmit, uram! Esetleg valami másban segíthetek? Bárunkban oxigénpalack bérelhető, esténként egyet fizet, kettőt kap tiszta víz akcióval kedveskedünk! Alap egyágyas szobáinkban élethű 4d vetítés kérhető, élvezetes, mind az öt érzékszervre ható programmal – tavaszi eső, nyári zápor, őszi erdő és még sok más közül választhat. Csak ajánlani tudom! A nyáresti...

Megint tele a terem basszus! Hátra, hátra, minél távolabb az oktatótól! Na, itt jó lesz. Hmm, ’A Hajlékony Tetkós’ pont előttem, király nézhetem egész órán, hogy hazudtolja meg a fizikát. Jaj, a cuki öreglányok is itt vannak, szégyen, hogy némelyik jobban bírja az órát mint én. Vegyél fel egy kényelmes keresztezett lábú ülést… kényelmes, jó vicc! Nagy levegő kiii-beee, kiii-beee, mit is kell vennem a boltban, ja igen, tojást meg vajat, az fogyott el. Meg a csekket is be kéne fizetni. Levegő kiii-beee. Első „lefelénéző”, ólomlábakkal aligha, közben mozgasd ki a csípődet, mozgatom én, de ha csak ennyire megy. Tegyem le a sarkam? Persze, persze. „Harcosegyes”, én hogy utálom ezt a pózt, akkora a seggem a tükörben. Jézusom így nézek ki? Ez most komoly? Ez a tükör nem torzít egy kicsit? Levegő kiii-beee, nyugi, biztos nem így nézel ki, az lehetetlen. Kiii-beee. „Nyolcponttartás”, neem, Te mutasd csak meg, hogy megy a nehezebb, már most, az óra elején, „Csaturangát” nekik! Látod, fasza csaj ...

Gerda összerezzent a csengő éles hangjára. Futólag belenézett az előszobai tükörbe, „meggereblyézte” makacs frufruját és túlzott hevességgel nyitott ajtót. Szíve kihagyott egy ütemet, Ő állt az ajtó előtt, a nemrég a szomszédba költözött harmincas férfi. – Igen? – Ennyit bírt kinyögni. – Jó estét, ne haragudjon, Balázs vagyok, az új szomszéd. – Még a hangja is olyan bársonyos volt, ahogy Gerda megálmodta. Következő mondatát sajnos már elnyomták a Nászinduló első taktusai, Gerda ismét kissé előreugrott az időben. – Hogy mondtad? – Kérdezett vissza bambán, próbálva lehalkítani belső szimfonikus zenekarát. Az istenit, csak ne most! – Öö, igen, szóval banális dolog miatt csengettem, egy nagyobb társaságot várok, főzni kezdtem és elfogyott a só. Tudnál nélkülözni valamennyit? – Eleresztett egy mosolyt, miközben beletúrt sűrű, göndör hajába. Balázs tisztában volt vele, ez hogy hat a nőkre. Apátokkal úgy ismerkedtünk meg, hogy becsöngetett sóért. Én rögtön átláttam a szitán, tudtam, hogy ez c...

„És a világok közötti fátyol átlátszóvá válik...”, suttogja. Az a flúgos Klári tehet mindenről, elrángat arra a fényhozó vagy milyen szeánszra, most meg elkések a vacsoráról! Dorka bosszúsan húzza össze magán paplankabátját, a fűtetlen távolsági busz az utolsó csepp a pohárban. És még ez a rohadt köd is! Fő tér. A lámpák sárgás fénye küzdelmes csatát vív a köddel minden négyzetcentiméterért, a térről nyíló utcák már elvesztek. Még jó, hogy becsukott szemmel is odatalálnék a szülői házhoz. Szülői ház. Jó vicc, szülők nélkül… Hány éve is? De legalább a nővéremék szeretnek ott élni. Tapintható a csend körülötte, ahogy hatol egyre mélyebbre a sűrű, tömjénillatú ködben. Orráig sem lát, csak egy-egy jellegzetes kapuról tudja, épp merre jár. Hányszor érezte úgy ezen az úton, hogy nem fog menni, hogy bárcsak már túl is lenne a vacsorán. Ahogy befordul a sarkon, mintha kilépne a tejfehér ködből, szülei volt háza tisztán látszódik a csillagos ég alatt. Szíve nagyot dobban, a feltoluló emlékképek...

Nem kellett volna egy pohár bor után keresgélni a hétvégi programok között… Szétnézett a villamoson, sorstársakat keresve. Talán ott, két sorral előrébb, gyanúsan nagy az a hátizsák, meg némi ijedtség is tükröződik a szemében. Istenem, csak legyünk kevesen! Leszállva a „nagy zsákos” el is indult egy kis csoport felé, Hilda látszólagos magabiztossággal követte. Egy ötvenes hölgy, a „piroskabátos” intett kezeivel és megköszörülte a torkát. – Üdvözlök mindenkit ezen a csodaszép decemberi vasárnapon! Még várunk pár percet, aztán indulunk is az erdő sűrűjébe. – Átszellemült mosoly ült ki arcára, ahogy egyenként minden ott álló szemébe belenézett. Hilda megborzongott, talán a hidegtől, talán zavarában. Elindultak az egyik népszerű turista útvonalon, majd letértek egy kevésbé ismert felé. A „piroskabátos” meglepően keveset szólt hozzájuk, Hilda a többiekkel együtt némán követte. Egy nagyobb tisztáson álltak meg, kör alakban. – Meg is érkeztünk. Én itt maradok, én leszek a mértani közé...

Mici mindig is a rendet becsülte a legtöbbre életében. Kis garzonja ragyogott a tisztaságtól, a függönyrojtok, szőnyegbojtok haptákba vágták magukat, ha fordult kulcsa a zárban. A konyhában mindenből pontosan ugyanannyi volt: négy kis- és nagy tányér, négy leveses tányér, négy kanál, villa és kés. Kedvenc bögréből kettő, egy a kávénak, egy a teának. Fűszerei abc-s sorrendben várták a kamrában, könyvespolcát pedig évente rendezte át – egyszer név, egyszer pedig témák szerint. Mici kevés dolgot ítélt el az életben, de a színsorrendben rakott könyvek divatja egy volt közülük. Pipere polcán funkció, hatóanyag és lejárat szerint sorakoztak a tubusok, krémek, üvegcsék, ha pedig igazán kényeztetni akarta magát, gyertyafényes habfürdőt vett, tejszínhabos forró csokival és Hallmark karácsonyi filmmel a háttérben. Akár a nyár közepén is. Négy színt volt hajlandó magán elviselni, így reggelente igen hamar elkészült. Munkájában becsületes és lelkiismeretes volt, az Excel táblák társasága különös...

Minden vágyam egy Hallmark karácsonyi film tipikus amerikai külvárosában élni, adventi időszakban, soha el nem érve az új esztendőig, újra és újra csak várva a kis Jézust meg díszítgetve a városi nagy fát a Fő téren, a szüleim hatalmas, háromszintes, kandallós otthonában és a helyi valamilyen egylet jótékonysági estjén. Minden vágyam egy Hallmark karácsonyi film főszereplője lenni, aki az ünnepekre hazatér az idilli kisvárosban élő szüleihez, ahonnan ki tudja miért jött el, mert csodálatos és tökéletes hely és totálisan hülyének kell lenned ahhoz hogy azt egyáltalán el akard hagyni és ahol mindenki boldog, mindenki jól él, mindenki ismeri a másikat, mindenki mosolyog, senki sem nyomorog, senki sem gonosz, de ha egy picit mégis, akkor a történet végére biztosan megjavul és mindenki nevetve bocsát meg neki. Minden vágyam egy Hallmark karácsonyi film főszereplője lenni, aki kiégett a nagyvárosi menő munkájából, vagy netalán felmondtak neki, de anyagi gondjai még így sincsenek, aki épp...

A keresztségben a Benjamin nevet kaptam, ezt megszoktam, így ezen nem változtatnék. Előző alkalmazottam a múlt héten csúnyán leszerepelt, sajnos ez már a sokadik „rossz hete” volt, így ki kell adjam az útját. Átmenetileg még ő gondoskodik rólam, amíg meg nem találom az igazi, remélhetőleg végleges támogatómat Személyedben! Látva-tapasztalva a „mostani” hiányosságait, könnyen összeállt a lista, milyen tulajdonságokkal, képességekkel bíró egyedet keresek eltartómnak. Elvárások: - 0-24 órás rendelkezésre állás és felügyelet, ebből sajnos már nem tudok engedni. - Priorizálás – ami annyit tesz, én vagyok az első. Én! A szolga, vagy a szolgához járó csatolmányok mind másod-, sőt sokadrangúak. Minden figyelem elsődlegesen engem illet. - Prémium minőségű, állandóan rendelkezésemre álló étrend. Nem vagyok hozzászokva a könyörgéshez, nyávogáshoz, kedveskedéshez, kizárólag lesújtó nézésekből, átható tekintetekből kell értened, hogy épp éhes vagyok. Bolti szarokkal, házi koszttal ne ...

Bendegúz órák óta ül a nappaliban, kezében aznapi harmadik kávéja gőzölög. A kilencedik kerületi rehab tömb oromzatát nézi szemben, életeket, családokat, történeteket képzel az ablakok mögé. Látszólagos nyugalma csak a felszín, belül háború dúl, ma lesz a nagy nap! Percekre meggyőzi magát, hogy jól van, simán végigcsinálja, majd meglódul a szíve, torkában-fülében dübörög egyszerre, szája kiszárad, a lüktetés hol erősebb, hol gyengébb lesz halántékán. Heves szívdobogásával ellentétben mozdulatai ijesztően lassúak, ez a baljós látszat-nyugalom az egyetemi vizsgaidőszakokra emlékezteti. Végtelenítve fut a háttérben két lista a pro- és kontra érvekkel, hol egyiknek, hol másiknak hisz. – Mióta vagy fent? – Slattyog ki a hálóból Tomi, majd helyet kér magának a kanapén és a takaró alatt is. Barátja arckifejezése láttán a tegnap esti ólomsúlyok visszakéredzkednek szívére. – Biztos vagy benne? – kérdi rekedten. – Biztos. – Tomira pillant. – Minek várjak tovább? Bendegúz riadt, mégis eltökélt te...

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb...A dermesztő hideg ezernyi vékony tőrként hatolt át bőrén minden lépésnél. Fájdalomküszöbe határán lebegett – az elviselhetetlen kín és a kegyes semmi földjén. Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…Csapkodta magát keresztbe tett karjaival, az utolsó pillanatban felhúzott kesztyű talán még nevetségesebbé tette. Bal-jobb, bal-jobb…Földanya, kérlek vedd áldozatomat, kérlek…A büdös kurva életbe… Bal-jobb…A begyakorolt mantra csak pillanatokra bukkant fel elméjében, a bőre alá tülekedő, csontig hatoló hideg szél erősebb volt. „Hajnali három órakor, a decemberi telihold idején fuss tízszer körbe a kertben meztelenül, közben mondd az alábbi mantrát és rád talál a szerelem.” Alíz egy újabb ivós-sírós, egyedül töltött estén, négy vodka-szóda után talált rá a magikusszerelmikotesek.hu oldalra. Az ötödik, már üres vodka segített a megfelelő szertartás kiválasztásában. Az ’I will survive’ refrénjére, kezében a hatodik vodkával körbe-körbe futkosott a nappaliban, „g...

Zelma felnéz a málló vakolatú homlokzattól elütő, ódivatú neonfeliratra: ÁLOM-BIZOMÁNYI. Hetek óta készül ide, de csak ma reggelre szedte össze minden bátorságát. Lenyomja a kilincset, valahol bent egy csengő jelzi az újabb vevő érkezését – innen már nincs visszaút. A boltban nincs sok látni- és nézegetnivaló: a helység teljes hosszában végigfutó pult mögött plafonig érő katalógusszekrények takarják a falakat, rajtuk kivehetetlen krikszkrakszok, bizonyára a tulaj írása. A sarokban lévő ajtón egy álomcsapda, Zelma még ebben az állapotában is felnevet annak ironikus mivoltán. A csapda meglebben, ahogy az ajtó kinyílik: Váradi urat – szigorúan i-vel, nem ipszilonnal, ahogy minden alkalommal kihangsúlyozza – láthatóan reggeli közben zavarta meg. A kopott sildes sapkát és inget, mellényt viselő idős úr a szája szélére ragadt és mellére hullott morzsákat komótosan söpri le magáról, majd a pult közepére érve felveszi 50 éve csiszolgatott, vevőcsalogató mosolyát. - Miben segíthetek, höl...

Na szóval vannak ugye a kék zónák meg a kék zóna elmélet, ami szerint a Földön ezeken a földrajzi területeken élnek a leghosszabb ideig az emberek. A legismertebb ilyen zónák: Okinawa, Japán; Szardínia, Olaszország; Nicoya-félsziget, Costa Rica; Ikaria, Görögország; Loma Linda, Kalifornia, USA (Adventisták). Mivel gyanúsan sokan közelítik meg viszonylagos egészségben a 100-ik életévüket ezeket a helyeken, kutatni kezdték annak lehetséges okait. Az alapvetően növényi alapú táplálkozásra épülő étrend, a mindennapi mozgás megléte és a mentális egészségre törekvés mellett a közösségi kapcsolatok fontosságát is kihozták a vizsgálatok. Ott, ahol több generáció él egymással, ahol rendszeres az alulról szerveződő közösségi együttlét, ott bizony tovább élnek az emberek. Nem feltétlenül ebből a megfontolásból, de a héten adtam a hosszú életnek, remélem a testem majd emlékszik erre harminc év múlva is! Baráti találkozók, baráti mozi és egy írós találkozó is belefért, és azt kell mondjam, egyik jo...

Hosszú percekig csak bámulja magát a tükörben, akkurátusan méri fel az idő okozta károkat. Csipkedi, húzogatja a bőrt orcáin, keresi fiatalkori önmagát, ruganyos, párnázott arccsontját, íves csontos állát, nyílt tekintetét, magasra futó szemöldökét. De csak ősz hajszálakat talál, itt-ott felbukkanó makacs szőrszálakat, ereszkedő szemhéjat, mélyülő ráncokat és átrendeződő formákat, az öregedés egyre szaporodó jeleit. Mintha először látná önmagát, szemébe könnyek szöknek, hagyja hogy végig folyjanak állán, majd nyakán. Ugye tudod, hogy a sírástól még rondább leszel? Hagyd már abba! Vesz pár mély levegőt és hátrább lép a tükörtől. Igyekszik kívülről nézni önmagát, megtippelni vajon mások mit látnak. Felismernek majd? Azt gondolják, nyoma sincs benned annak az egykor szép reményekkel kecsegtető Katának? Beváltottad-e a veled szembeni elvárásokat? Egyáltalán emlékszel még, mik voltak az elvárások? Vagy hogy Te mit akartál? Hirtelen éles fájdalom hasítja ketté homlokát, makacs lüktetést ...

Sámuelt különös izgatottság járja át, ha ember lenne, azt mondhatnánk, a pulzusa az egekbe szökött, a gyomra pedig kiskavics nagyságúra zsugorodott. Mégiscsak az első küldetése! Sámuel angyal a Nagyteremben, a többi újonccal együtt várja az avatását. Irizáló, anyagtalan kupola borul föléjük, a szűrt fény tompítja az angyalokat övező glóriákat. A társai lázasan csacsognak, pusmognak, lelkesedésük szikrázó fénye bevilágítja körülöttük a tömeget. Mennydörgésszerű köhintés inti csendre az egybegyűlteket, indul az ünnepélyes avatás, amin az újoncok megkapják első küldetéseiket is. Sámuel átszellemülten figyeli társait, hirtelen össze is rezzen, amikor a nevét hallja. Összeérinti homlokát a vezető arkangyallal, összekapcsolódik a két lélek – egy pillanatra hála és végtelen szeretet járja át, majd megkapja a küldetéséhez szükséges összes információt. Mire újra kinyitja a szemét, a Nagyterem eltűnt, helyette egy magas épület tetején áll, újdonsült tudása alapján Budapest belvárosában. A ...

Irma öt perce képtelen eldönteni, benyisson-e. Megőrültem? Mit keresek én itt? – Nyitva az ajtó, tessék beljebb fáradni. – hallatszik bentről. Irma szíve nagyot lódul, keze menten izzadni kezd. – Jó napot kívánok! – mondja tétován, ahogy benyit. A kinti világos után szoknia kell a benti félhomályt – először a hang forrását kutatja a fekete falú, zsúfolt helyiségben. Meg is találja a jósnőt, egy drapériával borított asztal mögött ülve. Zelda asszony egyik kezével int felé, a másikban füstölgő pipáját tartja. – Foglaljon helyet. Kint olyan zimankós, nem akartam volna, hogy megfázzon! Mi járatban? – Én még sosem jártam ilyen helyen, meg nem is nagyon…érti. De egy próbát megér. – Állja a jósnő szúrós tekintetét, nagyot sóhajt és egy szuszra kirobban belőle. – 30 éves lettem, egyedül élek, karrierem nincs, sehova sem tartok, alig vannak barátaim, félek az emberektől, apukám él csak, ő alkoholista, nem beszélünk, anyukám meghalt, amikor 15 voltam. Mit tegyek, hogy boldog legyek? A jósnő nagy...

Az Anyakönyvi Hivatal vibráló, kattogó neonfeliratát már megszokták a galambok – a hang- és fényeffektus ellenére békésen, tollaikat felborzolva gubbasztanak a betűkön. A hókotrók egész éjjel dolgoztak, hogy járhatóvá tegyék a várost, a leesett, rekordmennyiségű hó a járda szélén meredek várfalként „őrzi” a járókelők sietős dolgát. A Szabó házaspár, pár napos kislányukkal, időpontra jöttek: gyermeküket anyakönyveztetik. 104, villan fel a kijelző, 6. ablak. – Jó napot, a kislányunkat hoztuk anyakönyveztetni. Itt vannak a kórházi papírok illetve az okmányaink. – nyújtja be apuka a kis ablakon a paksamétát. – Oh, de aranyos kislány. Igen, egy pillanat, ellenőrzöm az adatokat. Milyen névre gondoltak? – Szabó Lilit. Az ügyintéző keze megdermed a klaviatúra felett, elkerekedett szemmel, kérdőn néz a házaspárra. – Lilit? Biztosak benne? – kérdi szinte suttogva. – Nem akarnak valami jól bevált nevet inkább? Mondjuk Jolán, mostanában népszerű. Egy Jolán jó asszony lesz, hűséges az urához, manap...

- azokat a nőket, akik nem húzzák le maguk után a wc-t a nyilvános illemhelyeken, edzőteremben, bevásárlóközpontokban - akárhol, ahol más belefuthat; - azokat a nőket, akik a fenti helyen minősíthetetlenül hagyják maguk után a tetthelyet (most soroljam? húgy, ürülék, vér, tampon...) - elképzelésem sincs, hogy nézhet ki az ilyeneknek az otthona; - azokat az embereket, akik bármilyen szemetet eldobnak az utcán, ők általában azok, akik a leghangosabban szidják Budapestet, hogy milyen mocskos egy város; - a második kerületi kutyatulajdonosokat, akik egy retró hagyományhoz, a "juszt sem szedem fel a kutyám szarát"-hoz csatlakoztak, pedig tudtommal eme mozgalom felett már rég eljárt az idő; - azokat a második kerületi lakókat, akik egy másik, előttem szintén ismeretlen mozgalomhoz csatlakoztak és a kukák mellé random feltornyoznak szeméthalmokat dobozokból, online rendelésekből (hát persze) és egye kutya, nem fért a kukába, de kiraktam, onnantól nem az én dolgom, majd eltűnik; - az...

Sűrű a hóesés, még a meteorológusokat is váratlanul érte. Puha, békés burokként öleli körbe a várost, elhiteti, hogy ma nem történhet baj. Üresek az utcák, aki akart, már átért az ünnepi vacsorára. Kata szíve módszeresen kúszik a torka felé, homlokán megjelentek az első apró, fénylő gyöngyök, az ismerős, tompa fájás már elindult gyomortájékról – kedvenc játéka indulhat is, megtippelni, ma némaságba burkolódzik vagy robbanni fog a vacsoránál. Mindig az utolsó pillanatra hagyja az indulást, minden fontosabb most is: megetetni harmadszorra a macskát, lereszelni a körmeit, felvarrni egy fityegő gombot egy „sosemhordott” kabáton. Az asztalra készített ajándék szemrehányón várakozik, itt az idő, Kata indulj! Az első percekben el sem ér hozzá a „kint” békéje, a „bent” kétségbeesése, az évtizedek óta gyűjtögetett mondatok mindent elnyomnak. Lányom, kezdj már valamit az életeddel! Nem élhetsz céltalanul, bele a vakvilágba! És egyedül! Hát mi baj volt a Tomival, miért kellett őt is elüldözni...

„ Elmorzsoljuk a lisztben a margarint, tetejét megszórjuk a porcukorral és a sóval, hozzáadjuk az élesztős tejfölt, és összegyúrjuk. ” Berta lisztes kézzel, kapkodva söpör félre a homlokából egy kósza tincset, a tenyeréről felszálló por ingerelni kezdi orrát. A hangos tüsszentés magányos visszhangot ver az üres lakásban, a hirtelen zaj kijózanítja. Istenem, kinek csinálom ezt? Meg minek csinálom ezt? Nem emlékszik az elmúlt órák lázálmára, de a váratlanul ajándékba kapott tiszta pillanat segít felidézni. A hosszú konyhapult roskadozik a sütés romjai alatt, a lisztek, cukrok, tojáshéjak és edények felhalmozva, mint apró felhőkarcolók veszik birtokukba az utolsó talpalatnyi helyeket is. A begyúrt tészta a mamától örökölt deszkán, a káosz mértani közepén pihen. Hiába a hatalmas konyha, olyan lettem, mint anya! A felismerés mosolyt csal arcára, ami hamar hisztérikus sírássá fajul, ahogy az elmúlt hónapokban mindig. Anya, zsúfolt, kacatokkal teli konyhája, a feleslegesen tömött spájz, de ...